Magyar József Lászlóné kapta a „Bölcsődei Gondozásért” díjat

Szerző: Media24

2024-04-23

Idén is megrendezte hagyományos ünnepségét Székesfehérvár Önkormányzata a bölcsődék napja alkalmából. A jeles eseményt a Székesfehérvári Százszorszép Bölcsőde Kis Gömböc Tagbölcsődéjében tartották, ahol köszöntők hangzottak el és műsort adtak a maroshegyi óvodások. Átadták a „Bölcsődei Gondozásért” díjat, melyet ezúttal Magyar József Lászlóné kisgyermeknevelő vehetett át.

A bölcsődék napján annak állítunk emléket, hogy 1852-ben április 21-én nyílt meg az első magyar bölcsőde a fővárosban. Az alkalom államilag elismert ünnep. Székesfehérvár Önkormányzatának ünnepségét ezúttal a város legújabb köznevelési intézményében, a Székesfehérvári Százszorszép Bölcsőde Kis Gömböc Tagbölcsődéjében tartották, amely 2023 szeptemberében kezdte meg működését.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, a Kis Gömböc Bölcsőde létrejötte közös siker, ezért is esett a helyszínválasztás a vadonatúj intézményre. Székesfehérvár közössége büszke lehet a bölcsődei rendszerére, hiszen minden intézményben magas színvonalú szakmai munka folyik. A városvezető köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki a fehérvári bölcsődékben dolgozik. Mint mondta, fontos érezniük, hogy a közösség elismeri a munkájukat nem csak az ünnepnapon, hanem a hétköznapokban is.

A város mindent megtesz azért, hogy az intézmények nyugodtan működjenek és fejlődjenek, éppen ezért az Önkormányzat igyekszik folyamatosan bővíteni a meglévő bölcsődei hálózatot. A pénteki közgyűlés három intézmény kapcsán tárgyal újabb beruházások indításáról az Ybl Miklós-programon belül. Az épületeken és az eszközökön túl azonban a legfontosabb az a munka, melyet maguk az emberek adnak hozzá a sikeres működéshez. Éppen ezért az új pedagógus életpálya modell hatálya alá tartozó szakemberek esetében komoly béremelést hajtottak végre részben állami, részben önkormányzati forrásból. Az ebben nem érintett munkatársaknál is pluszjuttatásokra készülnek, erről is tárgyal majd az április 26-i közgyűlés.

Az ünnepségen tavaly után immár második alkalommal adták át a „Bölcsődei Gondozásért” díjat. A város által alapított elismerés annak a természetes személynek vagy szakmai közösségnek adományozható, aki vagy amely a bölcsődei ellátás területén, a székesfehérvári kisgyermekek nevelése, gondozása, fizikai, lelki egészsége és jóléte érdekében kiemelkedő tevékenységet végzett. Székesfehérvár polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a díj odaítélésével kapcsolatos döntés zárt ülésen, egyhangúlag született meg.

2024-ben Magyar József Lászlóné kisgyermeknevelő kapta az elismerést. 1986-ban a Fejér Megyei Tanács Központi Kórház- Rendelőintézetben kezdte pályáját. 1990-ben, az akkor VI. számú Bölcsődében mosónőként helyezkedett el, majd 1993. áprilisától gondozónő, 1996. júniusától szakképzett gondozónő státuszba került. 1999-től az intézmény Speciális Fejlesztő Bölcsőde néven az eltérő fejlődésmenetet mutató, mássággal élő gyermekek gondozását-fejlesztését szolgálta. Az új kihívás, a fejlődésbe vetett hit és a szakmai ismeretek bővítése iránti igény sarkallta a díjazottat arra, hogy 2002-ben megszerezze az érettségi bizonyítványt, majd 2010-ben elvégezze a kisgyermekgondozó-nevelő képzést is. A fejlesztő pedagógusokkal szoros együttműködésben, szeretettel végezte a gyermekek gondozását, fejlesztését, nevelését.

Folyamatosan és kitartóan munkálkodott azon, hogy minden gyermek elérje saját lehetőségei maximumát. Nemcsak a gyermekekhez, hanem az ő családjaikhoz is szeretettel, megértéssel, segítő szándékkal fordult. Minden gyermekre egyedi személyiségként tekint, az egyéni bánásmód minden cselekedetében megnyilvánul. A csoportban végzett munkájára jellemző a tervezettség. A gyermekek érzelmi biztonságát feltétel nélküli szeretettel, fizikai – érzelmi elérhetőséggel teremti meg. Következetességét rugalmasan, a gyermek általános és pillanatnyi állapotához igazítja. Teret és időt enged, önállóságra és gyakorlásra bíztatja a gyerekeket, mindig az ő érdekekeit tartja szem előtt. Precíz, alapos, munkaidőben és azon kívül is számítani lehet rá, kollégáival nyitott és segítőkész.

A díjazott köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítették a pályáját.

A pohárköszöntő során Mészáros Attila alpolgármester gratulált a díjazottnak és köszönetét fejezte ki annak a 130 bölcsődei munkatársnak, aki az önkormányzati intézményekben dolgozik kitartóan és gondoskodik közel 440 gyermekről a mindennapokban. Az Önkormányzat segíti a bölcsődéket, idén is több fejlesztés valósul meg annak érdekében, hogy a körülmények még jobbak legyenek.

Az ünnepségen „Járd ki lábam, járd ki most” címmel műsort adott a Székesfehérvári Maroshegyi Óvoda Napraforgó középső és nagy csoportja, a felkészítő óvodapedagógusok Nemes Csilla és Koltai Alexandra voltak.

Az eseményen részt vettek Törő Gábor és Földi Judit országgyűlési képviselők.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2024-04-23

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This