Létezik és járható a béke útja

Szerző: Mátay Balázs

2026-04-11

Létezik és járható a béke útja, ezt bizonyítottuk be, jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a szombaton Budapesten, a Szentháromság téren.

Kitért arra is, hogy az Egyesült Államok ma a világ legerősebb országa. „Ha ilyen barátod van, akkor a biztonságod garantált” – jegyezte meg, emlékeztetve: az amerikaiak világossá tették, hogy a Nyugat nem azonos Brüsszellel.

– És örülünk annak, hogy nem csak mi emeljük fel a hangunkat, amikor meg akarjuk védeni azt a régi Európát, amely még keresztény volt, polgári és nemzeti, és amelybe mindig is szerelmesek voltunk, és örülünk annak, hogy az amerikaiak is világossá tették, hogy a Nyugat nem azonos Brüsszellel. Amerikában ugyanazokat a harcokat vívják a jövő érdekében, mint amiket mi vívunk itt. A migráció ellen, a családok védelméért és a béke védelméért – vélekedett Orbán Viktor.

A kormányfő felidézte: voltak már Magyarországnak olyan kormányai és vezetői, akik ki akartak maradni a háborúból, de nem sikerült nekik, se az első világháborúban Tisza Istvánnak, se Horthy Miklósnak a második világháborúban. Azért nem sikerült, mert Magyarországon nem volt meg a szükséges nemzeti egység – mutatott rá.

Orbán Viktor emlékeztetett: Magyarország megmutatta, hogy nem csak a háború ösvényén lehet haladni, mi világossá tettük, hogy nekünk ehhez a háborúhoz nincs semmi közünk. Hozzátette, létezik és járható a béke útja, ezt bizonyítottuk be. Ezért van a rengeteg titkosszolgálati beavatkozás – jelezte.

– Nem igaz, hogy minden országnak ájultan bele kell szédülnie abba, amit woke-nak meg gendernek neveznek, ahol már azt sem lehet tudni, hogy ki a fiú, meg ki a lány, és ahol a gyerekeink nevelését el akarják tőlünk venni, és mindenfajta őrült aktivistákra akarják bízni az iskolákban. Mi kiálltunk a családjaink mellett, nekünk családvédő, nemzeti alkotmányunk van, amely megmutatta Brüsszelnek, hogy vannak még olyan országok Európában, ahol az apa férfi, az anya nő, a házasság meg egy férfi, egy nő együttélése – fogalmazott a miniszterelnök.

– Egy nemzet meg tudja védeni a szabadságát, a függetlenségét, a szuverenitását, és képes lehet arra, hogy a saját maga által szabott ösvényen haladjon a jövőben. Ezért lettünk fontosak, és erre legyünk büszkék! – hangsúlyozta Orbán Viktor.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Written by Mátay Balázs

2026-04-11

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet