Különleges eseménynek adott otthont szerdán a székesfehérvári Városháza. Dr. Cser-Palkovics András polgármester látássérültek egy csoportját fogadta Fehérvár legfontosabb középületében. A programnak két apropója is volt – a december 3-i fogyatékossággal élő emberek világnapja és a LÁRKE (Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete) fennállásának 20 éves évfordulója.
Székesfehérvár polgármestere – Lehrner Zsolt alpolgármesterrel közösen – a Városháza Dísztermében fogadta a LÁRKE tagjait és kísérőiket. Mesélt a város történelméről és a terem történetéről, fontos tárgyi emlékeiről, közkincseiről, majd bemutatta a Szent Korona és a koronázási jelvények hiteles másolatait. Ezután a polgármesteri irodában folytatódott a program, ahol a résztvevők számos érdekes, fontos információt tudtak meg a bútorzatról, az egyéb díszes és értékes berendezési tárgyakról, sőt, beülhettek a polgármesteri székbe is.
Németh Éva, a LÁRKE elnöke köszönetét fejezte ki a vendéglátás kapcsán és hangsúlyozta, a fogyatékossággal élő emberek világnapja azért fontos, hogy felhívják a figyelmet nehézségeikre, és megmutassák, miként boldogulnak ők a hétköznapokban. „Fontos a társadalmi integráció és az, hogy elfogadjanak minket!” – hangsúlyozta Németh Éva, majd a 20 éves jubileum kapcsán kiemelte, szervezeti vezetőváltás és munkahelyi kultúra váltás után számos aktivitással, programmal készülnek. A LÁRKE elnöke köszönetét fejezte ki Székesfehérvár Önkormányzatának segítő szándékáért és támogatásáért.
A találkozó zárásaként a résztvevők számos olyan gyakorlati nehézségről számoltak be, melyek jelentősen befolyásolják a mindennapjaikat többek között a tömegközlekedésben, az utcai gyalogos közlekedésben és a hivatali ügyintézés során. Elhangzott: további egyeztetések, programok, javaslatok szükségesek ahhoz, hogy az akadályozó tényezőket minél inkább mérsékeljék, hogy minden szervezet és hivatal hatékonyan tudja segíteni a fogyatékossággal élő székesfehérvári polgárokat a mindennapokban.
(ÖKK, fotó: Simon Erika)
0 hozzászólás