Krisztus Király Napok az Almássy-telepen

Szerző: Media24

2021-11-16

Ünnepi körmenet, szentmise, kézműves foglakozás és közösségi munka szerepel a Krisztus Király Napok csütörtökön induló programjában, Székesfehérváron. A Krisztus Király díjat november 21-én, az ünnepi szentmise keretében adják át.

Az Almássy-telepi Krisztus Király templom egyházközségének oltalmazója tiszteletére idén is megrendezik a Krisztus Király Napok eseménysorozatot. A hagyományokhoz hűen, a Krisztus Király Napok ünnepi pillanatait megelőzően a hívek rendbe teszik a Budai – Kisteleki – Lehel utcai kereszteződésben található kereszt környékét november 18-án, csütörtökön.

Az Almássy-telepi Krisztus Király templomban és Közösségi Házban november 20-án, szombaton 9 órától kézműves foglalkozást tartanak a gyerekeknek. A gyertyás körmenet 17 órakor indul a Zsolt utcából a megszépült kereszthez, majd 18 órától hálaadó szentmisét tartanak az alapító plébánosokért. November 21-én, vasárnap 9 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, amelyen közreműködik a Vox Angelorum Gyermekkar. E jeles eseményen adják át a Krisztus Király díjat.

(ÖKK)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Media24

2021-11-16

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami