Környezetvédő öko családi délután volt Alsóvárosban

Szerző: Media24

2023-06-18

Zenés, mesés, játékos formában szerezhettek ismereteket az ovis, kisiskolás korú gyerekek, akik június 18-án, vasárnap részesei voltak az Alsóvárosi Közösségi Ház 15 órakor kezdődő öko délutánjának: a Lim-Lom mese és az Állatok olimpiája című előadások mellett kézműves foglalkozás is várta a családokat az ingyenes rendezvényen.

Az Alsóvárosi Közösségi Ház délutánján elsőként a Lim-lom mesét láthatták és játszhatták. A környezetóvó bábos előadáson egy mese keretében Koltay Eszter környezetkutató és Sőnfeld Mátyás, zeneterapeuta, dalszerző-gitáros beszélgetett a gyerekekkel a szelektív hulladékgyűjtésről. A mese hősei a hulladékból készült, marionett jellegű bábok voltak: Papír Robi, Szatyor Aranka, Pityóka Pál, Bádog Andor, akik a természet körforgásába szeretnének visszatalálni, – ehhez PityPanni, az erdő tündére és Jonatán, a zenélő almafa a gyerekek segítségét kérte. Az interaktív előadásban a gyerekek együtt énekeltek, játszottak a szereplőkkel, és sok hasznos dolgot is megtanulhattak a mese végére.

Az Állatok olimpiáján, a szintén interaktív zenés, bábos és sok mozgással járó műsorba a közönséget – gyerekeket, felnőtteket is bevonta az előadó, Nemes László, aki már több mint harminc éve viszi műsorait a gyerekekhez.

A program ideje alatt kézműves foglalkozáson is részt vehettek az érdeklődők. Az eseményre kitelepült a Gaja Környezetvédő Egyesület, öko és napelemes játékokkal. Emellett izgalmas feladványokat tartalmazó öko logikai szabaduló dobozok szereztek kalandos kikapcsolódást a családoknak.

(szekesfehervar.hu)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2023-06-18

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This