Két városrészben is piknikezhetünk május 12-én

Szerző: Media24

2024-05-06

A Halesz parkban családi sportpiknikkel, Tóvároson pedig tavaszköszöntővel várja a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ az érdeklődőket május 12-én, vasárnap. A sportpikniken igazi vasárnap délelőtti mozgásra lehet csatlakozni, délután pedig a családi-közösségi programoké lehet a főszerep a tavaszköszöntőn.

Május 12-én, vasárnap reggel kilenc órától az aerobik szerelmeseinek kedvez a Halesz piknik kezdő programja, hiszen ezzel a zenés tornával kezdődnek a programok. Ezt követően anya-lánya jóga következik a műsorban, ami az óvodás korosztályú kislányoktól kezdve a tinédzserekig mindenkinek szól majd, csak egy „szabály” van, az édesanyjukkal kell érkezzenek. Tizenegy órától már a triálosoké lesz a főszerep: látványos bemutatóval érkeznek a TRIAL Sportegyesület tagjai, és a nap folyamán ki is próbálhatják ezt a biciklis sportágat az érdeklődők. Fél tizenkettőkor az ARTE ARAMI Derce csoportja jön, és a Táncolj velünk! programmal további mozgásra invitálják a piknik résztvevőit – ezúttal néptáncra. A Derce csoport és felkészítői, Majoros Róbert és Majorosné Szabó Veronika gondoskodnak arról, hogy Székesfehérvárhoz hűen ez a „sportág” is képviseltesse magát a pikniken. Végül, de nem utolsó sorban a Sopiane Brass Band együttes lazítja le a sportolás közben meghúzódott izmokat fél egykor. A pécsi zenészek egy utcazene jellegű csapatként, stílusosan, a parkhoz és piknikhez illő módon zárják majd le a Halesz parkban zajló programokat.

A fő programelemek mellett kilenc órától kettőig különböző sportokat lehet kipróbálni. Személyi edzés és tanácsadás lesz Molnár Attilával, aki a Bajnok Predator Boksz SE-től érkezik. Futóedzésre is lesz lehetőség Túróczi Rékával, aki az „IRUNmom” sportinfluenszer néven vált ismertté a közösségi médiában, és akár együtt is lehet edzeni vele a Halesz park körül. A már említett triál sportággal is meg lehet ismerkedni, de hatállomásos akadálypálya is várja a gyerekeket, akik a népszerű eurobungee trambulinnal is ismeretséget köthetnek.

A Tóvárosban délután egy órakor kezdődnek a programok – elsőként a Batyu Színház Bodza és a tenger című mesejátékát láthatja a közönség, ami érzékenyítő előadásként működik. Az előadott mese a viselkedészavaros gyerekekkel való bánásmódra reflektál, és a szülőknek is üzen, hogy legyenek figyelemmel gyerekeikre, próbálják megérteni félelmeiket, motivációikat és segítsék őket a világban való boldogulásban. Ezt követően a Zsigmond Lala Énekstúdió produkciója következik a színpadon 14 órakor: a Disney Show keretében – a gyerekek nagy örömére – elhangzanak a klasszikus és új Disney-slágerek is. A délután folytatásában már a felnőtt korosztálynak kedvez a program, hiszen operettslágerekkel érkezik Váradi Eszter Sára és Keller János három órakor. A nap sztárfellépője Csepregi Éva lesz, aki négy órakor lép színpadra. Az énekesnő évtizedek óta a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő alakja, a Neoton Família Sztárjai együttes tagja, és most Székesfehérváron, a Tóvárosi pikniken is tombolhatnak a közönség soraiban a rajongók.

A nap folyamán délután egy órától egészen öt óráig lesz akadálypálya, mászófal a nagyobb gyerekeknek, a kisebbeknek pedig három és hat óra között nyuszi-, kecske- és báránysimogató.

Mindkét piknik programjai ingyenesek.

(SZKKK)

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2024-05-06

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This