A végzős diákok a bolondballagáson még közösen buliznak egy jót április 30-án, kedden. A jelmezbe öltözött osztályok bemutatóit idén is zsűri értékeli, a legjobbnak ítélt osztály 175 ezer, a második helyezett 125 ezer, a harmadik pedig 100 ezer forint hozzájárulást kap az érettségi bankettjének költségeihez. A diákok fél kilenckor gyülekeznek az Alba Plaza előtti téren, a zenés-táncos felvonulás 8.45-kor indul a Liszt Ferenc utcán, a Városház téren és a Fő utcán keresztül a Vörösmarty Színház melletti téren felállított színpadig, ahol kilenc órától az osztályok bemutatják vidám műsorszámaikat.
A diákok produkcióit idén is négytagú zsűri értékeli: dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Töll Konrád, a polgármesteri hivatal kommunikációs tanácsadója, Böhm László, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke és Juhász Zsófia, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ igazgatója. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának jóvoltából a legjobb csapat 175 ezer, a második helyezett 125 ezer, a harmadik legjobb osztály pedig 100 ezer forint hozzájárulást kap az érettségi bankettjének költségeihez.
0 hozzászólás