Katonai konvojokra kell számítani az utakon péntekig

Szerző: Media24

2022-10-15

A Honvédelmi Minisztérium (HM) közleménye szerint katonai gyakorlatok befejezését követően járműveket és eszközöket csoportosít át a Magyar Honvédség, ezért megnövekedett honvédségi járműforgalomra kell számítani a Kaposvár – Székesfehérvár – Várpalota útvonalon hétfőtől jövő hét péntekig reggel hat és délután két óra között.

Az M5-ös autópálya – M0-s autópálya – M7-es autópálya – 8-as főút útvonalon, Táborfalva és Várpalota között pedig keddtől reggel hat és 18 óra között közlekednek katonai járművek.

A HM közleményben közölte: a Magyar Honvédség is – a jogszabályokat betartva – törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben akadályozza az állampolgárok haladását, ugyanakkor kéri az utazókat, hogy az említett útvonalakon a közlekedési szabályok betartásával közlekedjenek, a konvojokat kellő óvatossággal közelítsék meg, mivel azok mérete és sebessége, valamint hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Media24

2022-10-15

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami