Jön a finálé a Pesovár-versenyen

Szerző: Media24

2024-02-17

Véget értek a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny válogatói: a hét területi bemutató után két megyei döntőn mutatkoznak be a tehetséges ifjú énekesek és népzenészek. Az alsósok február 22-én, csütörtökön, a felsősök és középiskolások pedig február 23-án, pénteken lépnek a zsűri és közönség elé az Öreghegyi Közösségi Házban. Az esemény mindkét napon 14 órakor kezdődik és ingyenesen látogatható.

A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ ebben a tanévben is meghirdette a több évtizedes múltra visszatekintő programot, amely a Fejér vármegyei településeken énekes vagy hangszeres népzenével foglalkozó, 6–24 éves korú gyermekek, fiatalok számára teremt bemutatkozási lehetőséget. A versenyt szervezők célja, hogy új tehetségeket fedezzenek fel és segítsék őket szakmai előbbre jutásukban, fejlődésükben.

A versenyen szólóban, duóban, trióban és nagyobb csoportokban énekeltek vagy muzsikáltak hangszerükön a diákok. A hét előválogatón – Rácalmáson, Válon, Ráckeresztúron, Abán, Dunaújvárosban és kétszer Székesfehérváron – 28 intézmény több mint hatszáz (alsó és felső tagozatos, illetve középiskolás) diákjától hallhatot-láthatott a közönség és a zsűri: minden alkalommal igényesen válogatott dalcsokrokkal álltak „színpadra” a gyerekek, fiatalok, a muzsikának köszönhetően a hazai tájak zenei hagyománya mellett a határon túli népzenei örökség kincseit is elhozták a versenyre a fellépők.

A háromfős zsűri – Husi Gyula népzenész, népzene-pedagógus, hangszerkészítő; Nádasdy Fanni népdalénekes, népzene-pedagógus és Páll Éva népzenész, népdalénekes, népzene-pedagógus – minden helyszínen jegyzetelt, pontozott, így az utolsó előválogató végeztével, az összesített értékelés után alakult ki a döntőbe jutottak névsora. Az értékelés szempontjai között szerepelt többek között a megjelenés, a dalcsokrok összeállítása, az, hogy mennyire illik az az előadó korához, és természetesen az ének- és hangszeres technikát is figyelték.

A döntőben a zsűri arany, ezüst és bronz minősítéssel értékeli a 77 produkciót. A Pesovár-verseny döntője mindkét napon szabadon látogatható, a belépés ingyenes.

A döntőbe jutott versenyzők

Február 22., csütörtök:

Általános tantervű iskolák, alsó tagozat:

Diós Zselyke Mária (Sajnovics János Általános Iskola és AMI): Moldvai dalok

Csicsergő Énekcsoport (Sárvíz AMI): Vasi párosítók

Csurgói Csicsergők (Móri Radnóti Miklós Általános Iskola Károlyi József Tagiskola): Dunántúli népdalcsokor

Csipogók énekegyüttes (Váli Vajda János Általános Iskola Gyúrói Tagiskolája): Fél tizenkettő, szamár mind a kettő…

Dalospacsirták (Sárszentmiklósi Általános Iskola): Zalai párosítók

Aprókák Csoport (Sárvíz AMI): Dél-alföldi játékdalok

Sokszoknyás együttes (Sárszentmiklósi Általános Iskola): Békés megyei párosítók Bartók Béla gyűjtéséből

Aranypacsirták (Sárszentmiklósi Általános Iskola): Süssünk, süssünk valamit – gyerekjátékdalok

Fritz Gréta-Dömsödi Rita (Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola-Gerlice csoport): Bukovinai népdalok

Bögöthy Sára (Váli Vajda János Általános Iskola Gyúrói Tagiskolája): Somogyi dallamok

Csipcsiripp énekegyüttes (Váli Vajda János Általános Iskola): Tekeredik a kígyó…

Vajai-Kovács Villő (Sárszentmiklósi Általános Iskola): Cicás gyerekdalok

KisZengők (Sárvíz AMI): Bakonyi dudanóták

Kisbetyárok (Sárszentmiklósi Általános Iskola) Zalai népdalok

Tarka tulipános Éneklőcsoport (Móri Radnóti Miklós Ált. Isk.): Mohácsi népdalok

Fülemülék (Székesfehérvéri II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola): Fejér megyei népdalok

Turi Emese (István Király Általános Iskola): Szegedi népdalcsokor

Fekete Emma (Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola): Sárközi népdalok

Zenei művészeti tantervű iskolák, alsó tagozat:

Szőke Szófia (Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI): Somogyi népdalok

Vranszki Júlia (Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI): Moldvai népdalcsokor

Seres Csilla Petra (Móri Pászti Miklós AMI): Rábaközi népdalok

Dráva duó (Martonvásári AMI): Duna- és Drávamenti sokác dalok

Szabó Júlia (Bicskei Prelúdium AMI): Moldvai népdalok

Martonvásári AMI énekes növendékei (Martonvásári AMI): Felcsíki népdalok

Krapfel Abigél és Vörös Veronika (Martonvásári AMI): Karikázók a bácskai Duna mentéről

Páll Édua (Martonvásári AMI): Somogyi népdalok

Ritka búza együttes (Martonvásári AMI): Vízmelléki dallamok

Horváth Ramóna (Móri Pászti Miklós AMI): Somogyi népdalok

Grell Hanna (Móri Pászti Miklós AMI): Moldvai népdalok

Zenei művészeti tantervű iskolák, felső tagozat:

Dalos osztály (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola): Vidám dalok

Általános tantervű középiskolák:

Tulipán (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium): Gyergyói népdalok

Újvárosi Legények (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium): Válaszúti népdalok

Február 23., péntek:

Általános tantervű iskolák, felső tagozat:

Szézsi dalosai (Széchenyi Zsigmond Általános Iskola és AMI): Párosan élni jó

Nagybetyárok (Sárszentmiklósi Általános Iskola): Farsangoló

Ciszterci Pacsirták (Ciszterci Szent István Gimnázium): Zabosvidéki dalok

Futó Boglárka (Széchenyi Zsigmond Általános Iskola és AMI): Vidám ének

Drozdik Benett (Váli Vajda János Általános Iskola): Alföldi betyárdalok

BNG (Endresz György Általános Iskola): Kalotaszegi nóták

Borsika énekegyüttes (Sajnovics János Általános Iskola és AMI): Mezőkölpényi dalok

Vagyon Emese, Zsombók Lilla (Ciszterci Szent István Gimnázium): Balatonfelvidéki dalok

Ciszterci kislegények (Ciszterci Szent István Gimnázium): Bakonyi kanászos

Dalospacsirták (Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda): Kupuszinai népdalcsokor

Császár Balázs (Kákics Kulturális Egyesület): Kecskés és Festeres

Keresztúri gerlicék (Ráckeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola): Mezőföldi gyűjtés

Udvari Nóra Napsugár (Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és AMI): Fejér vármegyei dalok

Tűzifa együttes (Tűzifa Együttes): Moldvai dallamok

Keresztúri madárkák (Ráckeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola): Széki gyűjtés

Miklósi trió (Sárszentmiklósi Általános Iskola): Beregi párosítók

Kéri Vanessza (Sárszentmiklósi Általános Iskola): Felcsíki népdalok

Miklóssi együttes (Sárszentmiklósi Általános Iskola): Mezőföldi népdalok

Horváth Gréta, Juhász Maja (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium): Nyírségi népdalok

Kulcsár Lilla, Tóth Karolina (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium): Bukovinai népdalok

Nemes Levente, Szabó Sebestyén, Elekes Benedek (Ciszterci Szent István Gimnázium): Bakonyi dalok

Pákozdi Pacsirták (Pákozdi Nemeskócsag Általános Iskola): Vas megyei népdalok

Diósi Villő-Völgyi Zselyke énekkettős (Sajnovics János Általános Iskola és AMI): Kalocsai dalok

Zenei művészeti tantervű iskolák, felső tagozat:

Frey Diána (Sajnovics János Általános Iskola és AMI): Az Oláh leány elvesztette a kecskéit, udvarhelyszéki furulyamuzsika

Paár Viktória (Martonvásári AMI): Vajdaszentiványi táncdallamok

Kurilla Júlia Mária (Martonvásári AMI): Nyírségi népdalok

Dénes Kartal (Sajnovics János Általános Iskola és AMI): Udvarhelyszéki furulyaszó

Bicskei Pacsirták (Bicskei Prelúdium AMI): Gyimesi keserves, Lassú és sebes magyarosok

Péter Márton Botond (Sajnovics János Általános Iskola és AMI): Székelyföldi furulyaszó

Cserfeske Énekegyüttes (Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI): Moldvai népdalok

Zenei művészeti tantervű középiskolák:

Purcsel Cseperke (Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI): Rimóci népdalok

Csillengő Énekegyüttes (Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI): Gyimesi népdalok

Frey Dávid (Sajnovics János Általános Iskola és AMI): Gyimesi furulyazene Tankó Fintu Dezső játéka nyomán

Péter Szabolcs (Sajnovics János Általános Iskola és AMI): Széki furulyazene, Székely József játéka alapján

Kösöntyű Énekhármas (Sárvíz AMI): Gyergyói dalok

Gyuricza Eszter (Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI): Furulyamuzsika Nyárád mentéről

Biró Zsófia Sára (Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI): Széki népdalok

Vigadozók Együttes (Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI): Somogyi összeállítás

Malom duó (Martonvásári AMI): Dallamok Mandache Aurel repertoárjából

Illés Dóra (Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI): Kelet-szlovákiai népdalok citera kísérettel

Vidra Petra (Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI): Széki népdalok

Kovács Hédi (Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI): Bácskai karikázó

Pausz Janka (Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI): Kalotaszegi népdalok

Fehérvári betyárok (Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI): Kecsetkisfaludi összeállítás

Kiss Olivér Brúnó (Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI): Dévaványai dalok

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2024-02-17

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This