Ideiglenes forgalmi rendet vezettek be a Pozsonyi úton, a Karinthy Frigyes és a Németh László utcai keresztedződések között. A járdát, a buszmegállót és az úttestet érintő beruházások a Pozsonyi és Berényi út közötti területen zajló új áruház építésénhez kapcsolódnak. A tervek szerint a munkálatok május közepéig tartanak.
Az egykori Videoton étterem helyén létesülő áruház építéséhez kapcsolódnak azok az átalakítások, amelyek érintik mind a Pozsonyi, mind a Berényi úton közlekedőket. Az áruháznak két közúti kapcsolata lesz, az egyik a Pozsonyi útra a másik a 811 sz. főút városi szakaszához, a Berényi útra kapcsolódik. A Berényi út felől 70 új fát ültetett el a beruházó azokat a bálványfákat pótolva, amelyeket az építkezés megkezdésekor ki kellett vágni, ugyanis a terület kerítésébe nőttek bele.
A Pozsonyi út felől épülő parkoló megközelíthetősége miatt vált szükségessé a Pozsonyi úti buszmegállók átépítése, egy kanyarodó sáv kiépítése. Ehhez kapcsolódóan vezettek be ideiglenes forgalmi rendet a Pozsonyi út Karinthy Frigyes és Németh László utca közötti szakaszán.
Az áruház építése során a beruházó a Pozsonyi úton balra kanyarodó sávot épít ki, és lesz egy új gyalogos-átkelőhely a Katona József utcánál. A tervek szerint a május 10-ig tartó munkálatok idején több ütemben vezetnek be korlátozásokat, attól függően, hogy az út melyik részén dolgoznak. A buszmegálló áthelyezések és a járdaépítések miatt a gyalogosforgalmat is terelik majd.
Deák Lajosné, a terület önkormányzati képviselője elmondta, annak ellenére, hogy az építkezés az áruházlánc magánberuházása, szorgalmazta a nyilvánosság tájékoztatását az ügyben és a környékbeli lakosok felmerült kérdéseire is választ keresett. „A környék lakóitól pozitív visszajelzéseket kaptam, miután megismerték a várható változásokat, és nem utolsósorban többen örömüket fejezték ki a megnyíló áruház miatt. Az újonnan kialakuló csomópontok valóban átrajzolják az eddigi képet a területről, de ez a változás mind a gyalogosok, mind az autósok szempontjából használható és biztonságos lesz.” – fejtette ki az önkormányzati képviselő.
Arra kérik mind a gépjárművel, kerékpárral, illetve gyalogosan közlekedőket, hogy kövessék a kihelyezett jelzések útmutatásait, tartsák be a sebességkorlátozásokat a dolgozók és saját épségük védelme érdekében.
0 hozzászólás