Amint arról a múlt heti sajtótájékoztató kapcsán beszámoltunk: a nagy fesztiválokhoz hasonlóan a FEZEN-nek is van már saját dala, a fehérvári illetőségű Orsovai Reni és a Nene jóvoltából. Az Ide-oda hoztalak című szám arról az önfeledt élményről szól, amit csak a fesztiválok, bulik adhatnak az embernek. A dal már elérhető az online felületeken.
Megszületett az Ide-oda hoztalak, a FEZEN2023 dala. „Nagyon régóta szerettünk volna a zenekarral egy olyan dalt írni, ami arról az önfeledt élményről szól, amit csak egy fesztivál, egy buli alkalmával kaphat meg az ember, és amikor elkezdtem írni a szövegét, rájöttem, hogy csupán a fezenes emlékeimből táplálkozom.” – mondta el Orsovai Reni.
A zenekarával, a Nenével közösen írt dallal megkeresték a szervezőket, akik nagy örömmel fogadták a felajánlást. Kovács Antal, a FEZEN főszervezője „nagyon örül, és igazán szívmelengető dolgokat mondott a dalról” – emelte ki Reni, aki azt is elmondta, hogy 2005 óta minden évben kint van a fehérvári fesztiválon, tavaly már fellépőként is.
A dal mától érhető el a streaming felületeken: https://wmmd.lnk.to/Nene_Ide-OdaHoztalak
A zenekar tagjai:
Orsovai Reni-ének
Márkosi Joci-billentyű
Vörös Milán-gitár
Bese Bence-basszusgitár
Szilágyi Márton-dob
A 26 éves FEZEN fesztiválon fellép többek között a Black Eyed Peas, a Helloween, a New York-i hardcore legenda a CRO-MAGS, a kaliforniai Ugly Kid Joe, vagy a disco egyik megkerülhetetlen csapata a Village People. A hazai élvonal sem marad ki, Azahriahtól, a Bagossy Brothersen át a Valmarig gyakorlatilag az ábécé minden betűjéhez találunk fezenes fellépőt.
A program és minden hasznos információ elérhető a honlapon:
0 hozzászólás