Hulladékgazdálkodás: Fehérváron továbbra is a DEPÓNIA szolgáltat

Szerző: Media24

2023-06-30

Július 1-jétől a hulladékgazdálkodás – és így a hulladékszállítás is – állami feladat lesz. A fehérvári emberek a szolgáltató személye vonatkozásában nem éreznek majd változást, hiszen a régiókoordinátori konzorcium tagjaként a DEPÓNIA végzi majd el – írja közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűléséről tett közzé bejegyzést, ahol – ezúttal Esztergomban – sok aktuális kérdésről egyeztetnek. A teljes szöveg az alábbiakban olvasható.

„A Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlésén fontos kérdéseket kellett megtárgyaljunk a polgármester kollégákkal és a kormánytagokkal. A közéletünk viszonyait ismerve példaértékű, hogy egyébként különböző pártállású politikai szereplők egy asztal mellett, egymást partnernek tekintve képesek konzultálni a településeket érintő kihívásokról.

Külön üdvözlendő, hogy a jelen lévő városok vezetői egy közös nyilatkozatot is elfogadtak az Európai Unió irányába arról, hogy a települések kifejezett érdeke, hogy az Uniós források mihamarabb megérkezzenek Magyarországra. Három kiemelt területen kértük az Uniótól, hogy a Magyarországnak járó uniós forrásokat soron kívül biztosítsák: 1. Településeknek járó fejlesztései források (TOP). 2. Egészségügyi fejlesztések. 3. Pedagógusok béremelése.

Áttekintettünk egy fontos határnaphoz kapcsolódó változást is. Július 1-től a hulladékgazdálkodás már nem kötelező önkormányzati feladat, hanem az állam azt átveszi. A hulladékszállítás felelőssége július 1-től tehát már az államé lesz. Ezt egy 35 évre szóló koncessziós pályázat alapján az ország legnagyobb vállalata, a MOL látja majd el. A MOL ezzel foglalkozó vállalata, a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. látja majd el ezt a kiemelkedően fontos közszolgáltatást, regionális szervezési rendszerben. A fehérvári emberek a szolgáltató személye vonatkozásában nem éreznek majd változást, hiszen régiókoordinátori konzorcium tagjaként a Depónia Kft. végzi majd el. A város tulajdonában álló cégünk piaci részesedése jelentősen nő majd a régióban a MOHU-val kötött szerződések alapján. Ez bevételt jelenthet a város számára is. Bízunk benne, hogy ez a mostani jelentős átalakulás az emberek oldaláról nézve zavartalan lesz. Közös érdek az is, hogy a következő években előre tudjunk lépni a körforgásos gazdaság vonatkozásában, hiszen ez kiemelkedő környezetvédelmi célkitűzés.

Összességében elmondható, hogy az önkormányzatok világa, minden kihívás és politikai realitás ellenére is példamutató tud lenni a higgadt, szakmai alapokon zajló viták és tárgyalások tekintetében. Úgy vélem ez érték, amit önmagában is meg kell őrizni!

dr. Cser-Palkovics András
polgármester”

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2023-06-30

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Újjáalakult a Fehérvári Szenátus

Újjáalakult a Fehérvári Szenátus

Új tagokkal bővült a Fehérvári Szenátus. A 2024-2029-es önkormányzati ciklusban a polgármester munkáját segítő 11 fős...

Share This