Újabb fontos előrelépés történt az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar és a Howmet-Köfém Kft. közötti, többéves szakmai együttműködés terén. Kedden bejelentették, hogy a Howmet Alapítvány 7.353.400 forint támogatást biztosít az egyetem számára a 2023/2024-es tanévre. Elhangzott, hogy a Howmet az elmúlt 8 évben összesen 130 millió forinttal segítette az egyetem fejlesztéseit.
A támogatást jelző szimbolikus csekket az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán tartott sajtótájékoztatóeseményen adták át.
Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke hangsúlyozta, hogy az anyagi támogatáson túl jelen van a morális támogatás is, ami a város számára két kiemelten fontos partner között jött létre. A Howmet komoly vállalatcsoportként fontosnak érzi a felsőoktatást, a szakképzett munkaerőt, és ebben partnerként tekint a nagyon magas minőségű követelményeknek megfelelő Óbudai Egyetemre. A támogatás mindig visszaigazolja azokat a fejlesztéseket, melyeket az Egyetem, a város és a vállalati partnerek közösen meghatároznak. Az egyetemi campusban a következő években létrejön a Székesfehérvári Tudományos és Innovációs Park, aminek az alapját ugyanez a széleskörű együttműködés adja. A legkorszerűbb technológiákkal felszerelt science park más szintre emeli majd az egyetem és a vállalati szektor közötti kapcsolatot azzal, hogy tudományos – vállalkozói típusú megrendeléseket fog teljesíteni.
Katus István, a Howmet-Köfém Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a vállalatcsoportjuk 2016 óta minden esztendőben nyújtott támogatást az Egyetem helyi campusa számára, így a mostani a nyolcadik alkalom. Az elmúlt években összesen 130 millió forintot biztosítottak az intézmény eszközparkjának fejlesztésére, ami a városban egyedülálló. Céljuk a kezdettől fogva változatlan: olyan hallgatók kerüljenek ki a székesfehérvári campusról, akik a helyi iparban alkalmazott eszközökkel, gépekkel, programokkal, szoftverekkel tanultak.
Prof. Dr. Györök György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar dékánja emlékeztetett arra, célul tűzték ki, hogy gyakorlatorientált, naprakész tudással vértezzék fel hallgatóikat. A gyakorlatorientáltság feltétele, hogy a lehető leggyorsabban tudják cserélni a mindennapi oktatásban alkalmazott eszközbázisukat. Ennek fontos háttere az a folyamatosan újragondolt és „finomhangolt” gazdasági mikroklíma, melyet Székesfehérvár városa egyedülálló módon biztosít. A duális képzés pedig olyan jó eredményességet ad, amely országosan is unikális.
A Howmet Alapítvány támogatásáról szóló szimbolikus csekket Budavári Csabáné, az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnöke vette át Katus Istvántól.
A sajtóesemény zárásaként dr. Széll Károly egyetemi docens tartott prezentációt az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar képzési, kutatási kínálatáról és a Székesfehérvári Tudományos és Innovációs Park tervezéséről.
(ÖKK, fotó: Bácskai Gergely)
0 hozzászólás