Hivatástudat, felelősségtudat, hazaszeretet – eskütétel a Városház téren

Szerző: Media24

2023-05-19

Ünnepélyes keretek között tettek esküt Székesfehérváron a Magyar Honvédség Egységes Alapkiképzési Programjában részt vett katonák. Több mint 70 szerződéses és tartalékos honvéd esküdött fel a haza védelmére a Városház téren rendezett nagyszabású, nyilvános ceremónián. A résztvevőket Schmidt Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének gazdálkodási helyettese és Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes köszöntötte.

A Magyar Honvédség Egységes Alapkiképzési és Lövész Alapozó Felkészítési Programja tavaly szeptemberben indult azzal a céllal, hogy a bevonuló állomány alapkiképzése egységes követelményrendszert és módszereket tartalmazzon. A jelentkezők alapkiképzésen, egy adminisztrációs héten, valamint a lövész alapozó felkészítésen vesznek részt. Vannak például fegyveres harc és ahhoz kapcsolódó alapfeladatok, terepen tájékozódás, harctéri egészségügyi ellátás, kutatás-mentés stb. A Magyar Honvédség minden hónapban szervez bevonulást annak érdekében, hogy a katonának jelentkezők egyből el tudják végezni az alapkiképzést, és csatlakozhassanak a honvédség nagy családjához.

Pénteken Székesfehérváron több mint 70 olyan honvéd tette le ünnepélyesen a katonai esküt, akik mind áprilisban vonultak be az Egységes Alapkiképzési Program keretében. A katonák negyede nő, a teljes létszámból 50-en 30 év alattiak és jelentős részük a civil szférából érkezett, katonai előélete nem volt. Az esküt követően többségük szerződéses katonaként a honvédség különböző alakulatainál folytatja a pályafutását.

A Városház téren rendezett ceremónia a Magyar Honvédség 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred csapatzászlajának és a történelmi zászlóknak a bevonulásával kezdődött. Az ünnepség apropóját adta az is, hogy május 16-án ünnepelte 175 éves fennállását a Magyar Honvédség.

„175 éve a magyar katonák alkotják azt az elhivatott, erős és ütőképes közösséget, amely az ország védelmének stabilitását adja. A katonai hivatás egyszerre jelenti a közösség szolgálatát, a béke iránti elkötelezettséget és a biztonság garantálását. A haza szolgálata mindennél előbbre való, nemzeti ügy. Éppen ezért a Magyar Honvédségnél szolgálni megtiszteltetés. Őszintén hiszünk abban, hogy ettől magasztosabb cél és hivatás nem létezik.” – fogalmazott ünnepi gondolataiban Schmidt Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének gazdálkodási helyettese.

Hozzátette, sok változás és fejlesztés történt a honvédségben, de három dolog biztosan állandónak bizonyul a katona életében: a hivatástudat, a felelősségtudat és a hazaszeretet. Magyar katonának lenni egyet jelent a renddel, a fegyelemmel, a bajtársiassággal és a magas színvonalú szakmai tudással. Megértettük, hogy mekkora szükség van Magyarországon egy felkészült, világszínonalú technikával rendelkező, jól kiképzett és jól felszerelt katonákból álló haderőre.

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes az ünnepségen arról beszélt, hogy a katonaeskü kiemelkedik a hivatásbeli eskük közül, hiszen azt is jelenti, hogy a katona nem csak békeidőben, reggel 8-tól délután 4-ig katona. A szolgálata akkor is tart, amikor a többi polgár kötelességei már véget érnek.

„Az ünnepélyes, nyilvános fogadalom tartós érzelmi kötődést alakít ki a feladat iránt, az együtt letett fogadalom a kohéziót és az összetartozást erősíti a bajtársak között. (…) A katonaeskük minden korban és haderőben ugyanazokat a sarokpontokat tartalmazták, melyek nélkül nem hadsereg egy hadsereg: hűség a hazához, engedelmesség az elöljárónak, méltányos magatartás a beosztottakkal szemben, és a katonai kötelességteljesítés az ellenségekkel szemben, akár az esküt tevő élete árán is. (…) A honvéd legfontosabb kötelessége 2023-ban is Magyarország szolgálata, az ország függetlenségének védelme az alaptörvény és a jogállam talaján állva.”fogalmazott Vargha Tamás. Hozzátette, a történelem arra is megtanított minket, hogy egy bizonyos pont után kizárólag önmagunkra számíthatunk, kizárólag erős szövetségekre bízhatjuk magunkat. Ezért egy saját, önálló és erős honvédség a legfontosabb garancia a nemzet túlélésére és érdekeinek érvényesítésére.

A köszöntőket követően a több mint 70 fős állomány letette a katonai esküt, majd felvonult a Városház téren és a környező utcákban.

Az ünnepi eseményen részt vett dr. Cser-Palkovics András polgármester, drPetrin László, a Fejér Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója és Dancs Norbert, a Székesfehérvári Járási Hivatal vezetője is.

ÖKK, fotó: Kiss László)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Media24

2023-05-19

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami