Hétvezéres és Arany EGYMI-s diákok találkoztak Fehérvár polgármesterével

Szerző: Media24

2024-04-15

Vidám hangulatú, kötetlen rendezvény helyszíne volt hétfőn délelőtt a Városháza Díszterme. A Hétvezér Általános Iskola és az Arany János EGYMI diákjai látogattak el Székesfehérvár legfontosabb épületébe, ahol a város polgármesterével találkoztak. Dr. Cser-Palkovics Andrást kérdezték a munkájáról, egykori iskolaéveiről, hobbijairól, majd megnézték a polgármesterei irodát is.

A Hétvezér Általános Iskola és az Arany János Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI együttműködése már hosszú évek óta tart. Korábban az „Adj egy ötöst!” című pályázatban, most pedig egy önként vállalt pedagógiai programban dolgoznak együtt, melynek célja az érzékenyítés, vagyis hogy közelebb hozzák egymáshoz az autizmussal élő tanulókat és a többségi iskolákba járó gyerekeket. Ezáltal a felnövekvő generáció személyes élményeken keresztül ismerkedhet meg a fogyatékossággal élő emberekkel.

Hétfőn délelőtt közel 40 tanuló és pedagógusaik érkeztek a Városházára, ahol dr. Cser-Palkovics Andrással találkoztak. Lehetőség volt kérdezni Székesfehérvár polgármesterét, és bizony nem volt hiány érdeklődésben, szinte minden gyermek kíváncsi volt valamire. A városvezetőt többek között arról kérdezték, hogy mikor jutott eszébe először a polgármesterkedés, hány ügyet kell egy nap alatt elintéznie, nehéz-e a munkája, szeret-e olvasni, melyik suliba járt, mindig kitűnő tanuló volt-e, mi a kedvenc fagyija és ismeri-e Úrhidát? Olyan közérdekű és komoly kérdések is felmerültek a gyerekek részéről, mint például, hogy mikor újítják fel a Nagyszombati utat és a járdát, hány fát ültettek el az elmúlt években Fehérváron és nehéz-e óvodát alapítani? Volt olyan diák is, aki kérdés helyett csak annyit mondott a városvezetőnek: Te vagy a legklasszabb!

A mozgalmas találkozón az Arany EGYMI-s diákok két dalt adtak elő speciális fejlesztő eszközök, hangzó rudak segítségével. A diákok és kísérőik ezután dr. Cser-Palkovics András irodáját is megnézték, és akinek kedve volt, a polgármesteri székbe is beülhetett. Az iskolák érzékenyítő projektje további közös programokkal a jövőben is folytatódik.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2024-04-15

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This