Grammy-díjas előadó áprilisban Veszprémben

Szerző: Media24

2023-03-04

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat kiemelt projektjeként kerül megrendezésre április 15-én a Veszprém Arénában az Ez az a nap! 2023. Az eseményen a világszerte ismert 3 Grammy-díjas Michael W. Smith mellett színpadra lép Oláh Gergő, az Új Forrás és a Hanna Projekt.

László Viktor az „Ez az a nap Alapítvány” alapítója és vezetője elmondta, hogy ennek az évnek a „hit” a központi mottója, és hogy ez nem csak a templomokban létezik, hanem megnyilvánul az életben is.

22 éves építkezés van mögöttünk, hogy itthon is bevezessük a keresztény könnyűzenét, ami például az USÁ-ban nagyon népszerű, s mostanra megelőzi a countryt és a dzsesszt is. Tavaly a Puskás Arénában 42.000-en voltak a dicsőítő koncertünkön és most jövünk Veszprémbe, Európa kulturális fővárosába. Április 15-ke a hála napja lesz, amikor megköszönjük, amink van, és közösen ünneplünk.

Nem a keresztény egyházak, gyülekezetek különbözőségeire figyelünk, hanem arra, ami összeköt – ez pedig egy személy: Jézus Krisztus. A keresztény könnyűzene mára bekerült a köztudatba, vidámságot, örömet közvetít, és ezt szeretnénk Veszprémben is megjeleníteni. Az eseményre érdemes csoportos jegyeket vásárolni, hiszen ezek jóval olcsóbbak.” – foglalta össze László Viktor

Kanizsai Dórától, a VEB 2023 Zrt. munkatársától megtudhattuk, hogy nagyon következetes munkával állították össze Veszprém pályázatát, amelyben sokszínű programot szeretnének a városba hozni. Ennek a városnak és a régiónak gazdag a történelme és a kulturális öröksége, és ennek része a keresztény könnyűzene is. Széles spektrumú előadások lesznek, és a környezeti fenntarthatóság is kiemelten fontos lesz. Szerződést kötöttek a MÁV-val és busztársaságokkal is, hogy kedvezményes áron, és sűrűbb járatokkal jöhessenek ide a látogatók. A retúr vonatjegy az „Ez az a nap” koncert hétvégéjén 2.023 forint lesz, és érdemes figyelni arra is, hogy a rendezvények után is indulnak járatok, hogy a résztvevők hazajuthassanak.

Hegedűs Barbara alpolgármester asszony arról beszélt, hogy miként fogalmazták meg az Európai Kulturális Főváros értékeit: „Szeretnék megmutatni a város szépségeit, melynek gazdag történelmi, kulturális értékei vannak. A mostani viharos időkben a keresztény értékek közül kiemelt jelentősége van a békességnek. A szeretet békessége jellemezze ezt a várost, és a kultúra is hozzájárulhat ehhez. Ő maga 13 évvel ezelőtt járt egy „Ez az a nap” koncerten és úgy látja, hogy a hit értékeit több generációnak is tovább tudják adni. A közösség építéséhez is hozzájárul egy ilyen rendezvény, mely az itt élők közösségeit is erősebbé teszi.”

Oláh Gergő elmondta, hogy számára a zene mindig egy csoda volt: “Ez lélekből jön és elmegy a másik ember lelkéig. Nehéz időket élünk, és ez a zene híd lehet, amely a reményt viszi át. Ennek a zenének Jézus Krisztus van a közepében és sorsfordító hatása is lehet.”

Az “Ez az a napot” azért szereti, mert gondoskodik arról, hogy ez a zene megszólaljon, valamint többezer fiatalt vonz, akik itt jó hatásokat kapnak, mert az Istentől jövő zene reményt ad, és a tekintetünket felfelé irányítja.

További információk:

Michael W. Smith a keresztény zenei és dicsőítő élet egyik legmeghatározóbb alakja. Sokmillió eladott albumán túl három Grammy-díjat és 45 Dove-díjat tudhat magáénak. Számos magyarul is jól ismert dal fűződik a nevéhez. Énekei által sokan kerültek közelebb Istenhez, és megtapasztalhatták az Ő szeretetét, kegyelmét és erejét. Szerzeményeit bátran nevezhetjük sorsfordító daloknak, amelyek mind az áttörés magjait ültetik el a szívünkbe, és megnyitják az utat Isten országa felé.

Oláh Gergő 2012-ben megkapta a Bravo Otto díjat, mint az év felfedezettje, és az X-Faktor első helyezettje volt a legtöbb közönség szavazattal. Ma már az ország egyik legjobb előadójaként tartják számon, rendszeresen hallhatjuk dalait a rádiókban és tévékben. 2016-ban Szikra-díjjal ismerték el zenei tevékenységét.

Az Új Forrás zenekar bibliai világnézetet magáénak valló együttes, zenei stílusuk az úgynevezett etno-gospel. Dalaikat a zenekar alapítója és vezetője, Pálhegyi Dávid szerzi. Isteni magasztalásaikhoz magyaros jellegű örömzenét hangszerelnek.

A Hanna Projekt vezetője, Polereczki Hanna évek óta rendszeres fellépője az Ez az a nap!-oknak. Zenekarával együtt fő célja az, hogy az élet valódi értelme, Isten és az Ő szeretetének mindent elsöprő ereje az emberek szívében teret kapjon.

Jegyek és részletek az ezazanap.hu és a broadway.hu weboldalakon.

A rendezvényre az ország bármely pontjáról kedvezményes, 2023 Ft-os jegy váltható a MÁV járataira!

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Media24

2023-03-04

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami