Ünnepélyes keretek között adták át a „Székesfehérvár Gazdaságáért” díjat kedden este a Hiemer-házban. A 2024-es esztendő díjazottja Kis István, a Harman Becker Kft. korábbi ügyvezető igazgatója. A szakmájában elismert, köztiszteletben álló szakember Székesfehérvár gazdasági fejlődésének előmozdítása érdekében végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként vehette át az elismerést.
A legnagyobb fehérvári cégek számára szervezett évzáró keretében adták át a „Székesfehérvár Gazdaságáért” díjat. Az elismerés átadását megelőzően dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében szólt az Egyensúly Intézet önkormányzati ciklusokon átívelő, nyolc év adatai és indexei alapján készített településindexről, amely szerint városunk a legfejlettebb és leggyorsabban fejlődő vármegyeszékhely hazánkban. Ez egy csapatmunkának az eredménye. Köszönet jár ezért a fehérváriaknak, az agglomerációban élőknek, akik itt dolgoznak nap mint nap, a gazdasági szférának és az azt körülvevő társadalmi környezetnek, amellyel segítik a gazdasági szereplők működését és fejlődését – hangsúlyozta a polgármester. Hozzátette, „jól tudjuk, nehéz évet zárunk idén, bármelyik részét is nézzük a gazdaságnak, mégis ebben az évben is kiemelten fontos és nagy beruházásokat tudtunk átadni, megvalósítani. Azt is tudom, sok a bizonytalanság és a kérdőjel a magyar gazdaságban, és ez 2025-re is rányomhatja a bélyegét, mégis azt gondolom, ha tudunk közösen gondolkodni, együtt dolgozni, válaszokat tudunk adni a kor kihívásaira. Székesfehérvár Önkormányzata a tőle telhető segítséget ebben az esztendőben is megadta mindenkinek, hiszen közösen vagyunk e városért felelősek, és közösen érjük el a fejlődést.” Az iparűzési adó kapcsán elmondta, az idei évben a befizetett összeg eléri, talán meg is haladja a 28 milliárd forintot. Ez azt jelzi, hogy minden nehézség ellenére idén is jól működött Székesfehérvár gazdasága.
Hagyomány, hogy a gazdasági évzáró est keretében adják át a „Székesfehérvár Gazdaságáért” díjat, amelyet idén Kis István, a Harman Becker Kft. korábbi ügyvezető igazgatója vehetett át Székesfehérvár gazdasági fejlődésének előmozdítása érdekében végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként. A méltatásban elhangzott, Kis István közgazdász diplomáját a Pécsi Tudományegyetemen szerezte. Első munkahelye a Phillips volt Székesfehérváron, innen szakmai útja Mórra, majd Szekszárdra vezette. Húsz évvel ezelőtt tért vissza Fehérvárra, az akkoriban körülbelül 600 főt foglalkoztató, az autóipar számára akusztikai egységeket gyártó Harmannál közel két évig az akusztikai gyártásért, mérnökségért, karbantartásért és logisztikáért felelős termelési vezetőként tevékenykedett. 2006 júniusától gyárigazgatói pozícióba került és vezette az akusztikai üzletet, majd az új, elektronikai üzletág bevezetésének első lépéseként kialakította az elektronikai gyártás alapfolyamatait és egy teljesen új, 1200 főre bővített szervezetet épített ki. 2015-től a Magyarországi Operáció Alelnökeként vezényelte a Harman magyarországi bővülését, amely során folyamatos kompetencia-áttelepítés mellett még további két gyárat alakított ki. Székesfehérváron a meglévő elektronikai gyár mellett egy külön akusztikai, Pécsen pedig elsőként egy Professional, majd további bővülés révén egy új elektronikai gyáregységet létesített – mindezt jelentős létszám- és árbevétel-növekedés mellett.
Az elmúlt 20 évben Kis István főszerepet játszott a magyarországi operáció jelentős növekedésében és sikereiben. Ezenkívül pályafutása során mindvégig elkötelezetten támogatta a fiatalok fejlesztését elősegítő programokat, kiemelt helyen kezelve a képzőintézményekkel megteremtett innovatív és előremutató közös gondolkodást és együttműködést. Kis István példamutatóan képviselte a vállalati stratégiát, a vállalati kultúrát, a közösséghez tartozást és a kiválóságokra törekvést az egész szervezetben. Munkásságának egyik legfontosabb pillére munkatársai megbecsülése, az erős csapatkohézió megteremtése és fenntartása, melynek segítségével a Harman Magyarország minden szempontból az ország legmagasabb presztízsű vállalatai közé tartozik.
A „Székesfehérvár Gazdagságáért” díjat dr. Cser-Palkovics András adta át a díjazottnak. Az ünnepelt a laudációban elhangzottakat tette még személyesebbé egy-egy történettel, köszönetet mondva szüleinek, akik elindították az úton és munkatársainak, annak a ma már több mint 4000 embernek, akik egy nagy csapat tagjaként követték őt – mint mondta, a csapatkapitányt – az úton.
Az esten közreműködött a Duo Red White, Hérics Csenge és Mády-Szabó Eszter csellisták előadásában Lady Gaga: Shallow, valamint Calvin Harris: We found love című dalai hangzottak el. Az est folytatásában a kellemes hangulatról Horváth János és Vörös Tamás gondoskodott.
(ÖKK, fotó: Simon Erika)
0 hozzászólás