Fülén is sikert aratott a Dzsungel könyve

Szerző: Mátay Balázs

2022-02-27

Az idei Farsangi Mulatság keretein belül, Fülén lépett fel idén először a Zsigmond Lala Énekstúdió musical csoportja. A Fejér megyei, a Balatontól is csak néhány kilométerre fekvő kistelepülés kultúrházában telt ház tapsolt a székesfehérvári társulatnak, amely ezúttal a tavaly már Zalakaroson és „hazai pályán”, a királyok városában is nagy sikert aratott Dzsungel könyve rövidített verzióját mutatta be. Azt, hogy a siker itt is teljes volt, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a végén még egy ráadás performanszot is kitapsolt magának a tisztelt nagyérdemű, amelynek több, mint fele gyermek volt, köztük sok egészen aprócska, 2-3 éves is. Őket is lekötötte a Lalás-csapat produkciója. Egyedül egy talán 2 éves kisfiúcska volt, aki többször is hangosan követelt magának szünetet édesanyjánál, de idővel ők is mindig visszatértek a kultúrház termébe…

A Fehérvár Hangja vetélkedés egykori különdíjasa, Zsigmond Lala és hű segítője, a társaság koreográfusa, menedzsere, Kátai Ádám irányításával a most (is) látott előadás mellett az évzárón bemutatott Diótörő és Egérkirály, valamint Abigél produkciókkal is több helyütt fellépnek majd a csoport tagjai, így pl március 13-án este Zalakaroson, április 8-án Erdőkertesen, másnap Soltvadkerten, május 21-én ismét Erdőkertesen, majd május 31-én Egerben egy fesztiválon.

Tehetséges, elhivatott fiatal párost alkotnak ők, akik egy ügyes, a zenei pálya felé kacsintgató tinikkel és fiatal felnőttekkel teli tűzdelt csapatot építenek, terelgetnek féltő gondossággal.

A keszthelyi származású énekest, Zsigmond Lalát a Fehérvár Hangja különdíjasaként ismerhette meg a közönség 2013-ban, nem véletlen, hogy éppen az egykori királyi koronázóvárosban nyitott éneksulit, amely egyre népszerűbb. Egyéni és csoportos órákat is ad tanítványainak Lala, akinek munkáját rendkívül elhivatottan és lelkesen segíti menedzserként és a legtöbb esetben alkotótársként Kátai Ádám.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Mátay Balázs

2022-02-27

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami