A franciaországi Bordeaux-ból érkezett középiskolásokat fogadott Lehrner Zsolt alpolgármester csütörtökön a Városházán. A diákok és tanáraik a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola vendégeként érkeztek Székesfehérvárra az Erasmus+ program keretében, hogy tapasztalatokat cseréljenek a fenntarthatóság, a környezetvédelem terén.
A Rákóczi iskola pedagógusai és francia partnereik korábban Helsinkiben ismerkedtek meg az Erasmus program keretében, ennek nyomán jött létre a kapcsolat és a mostani látogatás. Négy diák és két kísérőpedagógus érkezett Bordeaux város egyik technikai líceumából. A cél a csapatmunka, az együttműködés, a tapasztalatszerzés és különféle tevékenységek, óralátogatások, játékos témafeldolgozások a fenntarthatóság jegyében.
A Városházán Lehrner Zsolt alpolgármester köszöntötte a francia vendégeket. Hangsúlyozta, ez a kapcsolat jó lehetőséget teremt a fehérvári diákok számára egy másik európai uniós ország fiataljainak megismerésére, a nyelvtanulásra és a tapasztalatcserére. Az alpolgármester arról is beszélt, hogy Fehérváron komoly előrelépés és fejlődés mutatkozik a fenntarthatóság terén. A város természetvédelmi területeket, tavakat újított és mentett meg az elmúlt években, illetve folyamatosan védi és bővíti a zöldterületeit. A közlekedésben folyamatosan keresi a fenntartható megoldásokat, bővíti az elektromos autóbuszok és gépkocsik használatát, a kerékpárutak hálózatát, emellett a diákok és a nyugdíjasok számára rendkívül olcsóvá teszi a közösségi közlekedést.
A francia diákok otthoni tapasztalataikat osztották meg, mint mondták, nemrég részt vettek egy nagyszabású tengerparti szemétgyűjtő akcióban, az iskolájukban pedig szelektív módon gyűjtik a hulladékot. A városházi találkozó közös fotózkodással zárult.
(ÖKK, fotó: Varju Zoltán Mihály)
0 hozzászólás