Floralia 2024 – mintegy ötezer vendéget várnak a hétvégén Gorsiumba

Szerző: Media24

2024-04-27

Elkezdődött szombaton délelőtt és egészen vasárnap estig tart a Floralia tavaszköszöntő ünnep kétnapos programsorozata Gorsiumban, ahova mintegy ötezer látogatót várnak. Már a szombati nyitáskor nagyon sokan gyülekeztek, hogy szemtanúi legyenek Septimius Severus császár és légiója pannóniai fogadásának, az áldozatbemutatásnak és a gladiátorjátéknak. A kétnapos programot az ország minden részéről érkezett hagyományőrzőkkel és vásári forgataggal színesítik.

Septimius Severus 190 és 193 között Felső-Pannónia császári helytartója volt. Magas és fontos katonai tisztségébe nem a szokásos előlépési rend szerint jutott, a császári udvar összeesküvői szemelték ki a határozott és nagyravágyó férfit, akit két sikertelen kísérlet után a kormányzásra egyre képtelenebb Commodus császár helyére szántak. Az összeesküvés azonban félresikerült, Commodust idő előtt megölték, a zűrzavarban Róma város kormányzója, Pertinax hadvezér ragadta magához a hatalmat. Az új uralkodó azonban szembekerült a császári gárdával és mindössze három hónapnyi uralkodás után őt is megölték, majd a trónt a legtöbbet ajánló senatornak ajánlották.

A hír hallatán Septimius Severus Carnuntumban császárrá kiáltotta ki magát. Ugyanezt tette keleten Pescennius Niger, Szíria kormányzója is. Négyéves polgárháború kezdődött, a végső győzelem a pannóniai hadsereg diadala is volt, amelyet Septimius Severus nem csak 202-dik évi látogatásával, de kedvezmények egész sorával ismert el és hálált meg.

A császár a négyéves polgárháború és a keleten megvívott harcok után, 202-ben, győztes csapatai élén tért vissza Rómába. A visszatérést egybekötötte a pannóniai határ szemléjével, és április 11-én Carnuntumba, Felső-Pannónia székvárosába érkezett. Látogatásának tiszteletére, szerte a tartományban ünnepségeket rendeztek, templomokat szenteltek fel, szobrokat és diadalíveket emeltek. Carnuntum mellett az ünnepségek másik helyszíne Gorsium volt.

A 2024-es Floralia jelképesen ezt a látogatást idézte fel. A Tác-Gorsiumi Régészeti Parkban a kapunyitás után folyamatosan érkeztek a látogatók, hogy tanúi legyenek Septimius Severus és a nagyszámú katonai kíséret ünnepélyes felvonulásának, a császár bemutatásának, annak, ahogy Pannónia tartomány és Gorsium előkelői fogadták az ókori Római Birodalom uralkodóját és átadták ajándékaikat. A császárnak tetszett az ajándék, így viszonozva a helytartó gesztusát, Gorsium polgárainak és kíséretüknek táncosok adtak elő műsort „Róma a fény” címmel, emelve a ceremónia jelentőségét és fényét.

Ezt követően a menet a szent kerület központi terére vonult, ahol ital- és illatáldozatot mutattak be borral és tömjénnel. Az áldozat ez alkalommal vértelen volt, a hagyomány szerint ez az ősibb változat. A ceremónia végén a császár a tiszteletére rendezett gladiátorjátékok megtekintésére átvonult a színházba.

A Floralia tavaszköszöntő ünnep szervezői idén is igazodtak a nézők elvárásaihoz és a korhű hagyományok megjelenítéséhez egyaránt. Tavaly kísérleti jelleggel próbálták ki a kocsiversenyt, ami idén már élesben, valóban versenyszerűen zajlott, de láthattak a nézők római kori csatajeleneteket, gladiátorjátékokat, gladiátorképzőt és színházi produkciót is Gorsiumi komédia címmel, Matuz János rendezésében. A gyerekeknek egy teljes utcányi múzeumpedagógiai foglalkozással készültek, és az alkalomhoz illő vásári forgatag is színesítette a hangulatot.

A Floralia a Szent István Király Múzeum legnagyobb szabású, saját szervezésű rendezvénye, melyben az intézmény teljes stábja részt vesz, közel 140 fővel. A hangulat megteremtéséről ezúttal is az ország minden részéről érkezett hagyományőrző csoportok gondoskodnak két napon át.

A vasárnapi programok a szombatival azonos tematika szerint zajlanak majd. A Floraliára összesen mintegy ötezer embert várnak, így érdemes időben érkezniük a nézőknek, hogy testközelből láthassák, hallhassák a tavasz köszöntését és a hagyományok újjáéledését Gorsiumban.

(ÖKK, fotó: Kiss László)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2024-04-27

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami