A napokban Székesfehérvár ad otthont a Fiatal Római Koros Régészek 16. Konferenciájának, a FIROKONF-nak. Az egykori Köztársaság Mozi épületében kialakított Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontban, azaz a „Kőtárban” három napon át zajló szakmai tanácskozást csütörtökön délelőtt a vendéglátó város alpolgármestere, Róth Péter nyitotta meg.
A városvezető rövid expozéjában kiemelte Székesfehérvár történelmi múltját, amelyben jelentős szerepet töltött be a római kor. „Sokan nem gondolnák, hogy városunknak római kori gyökerei lennének, pedig, ha ránézünk a térképre, akkor látjuk, hogy ez a néhány négyzetkilométer Pannónia természetes központja, katonai, politikai, gazdasági, kulturális és szakrális központ, az volt kétezer éve, az volt ezer éve és az most is.” Róth Péter hozzátette, hogy örömmel látják és támogatják Székesfehérváron a fiatal római kori kutatók tanácskozását, amit a „Kőtárban”, illetve Gorsiumban tartanak csütörtöktől szombatig.
A házigazda Szent István Király Múzeum főigazgatója, Pokrovenszki Krisztián elmondta, hogy fehérvár és környékének római kori múltja igen jelentős, csak Gorsiumban közel kétmilliós leletanyagot gyűjtöttek össze a régészek, ezért is rendezik meg itt a FIROKONF idei programját. „Több jeles kutató is dolgozott az elmúlt évtizedekben múzeumunkban, illetve más intézmények kutatói is előszeretettel jönnek vármegyénkbe, hiszen, ha csak a Seuso-épületegyüttest vagy Gorsiumot említem, akkor azt gondolom, már megalapozott a kiemelt érdeklődés. Itt említeném meg, hogy csak Gorsiumban közel kétmilliós leletanyag halmozódott fel ebből a korból.”
A nyitónapon a legfrissebb kutatási eredményekről számoltak be a kutatók a Kőtárban. Annak ellenére, hogy a Szent István Király Múzeum és Székesfehérvár városa most első alkalommal házigazdája a Fiatal Római Koros Kutatók Konferenciájának, a fókusztéma, a római kor kutatása mindig kiemelt szerepet töltött be a helyi múzeumi szakemberek kutatási munkája során. A közel száz fő részvételével zajló három napos konferencián ötven előadásra kerül sor számos témában.
A régészek is specializálódnak, választhatnak az őskor, római kor, népvándorlás kora, középkor és a klasszika archeológia közt. Az egyes korszakok szakértői konferenciákon cserélik ki tapasztalataikat, kutatási eredményeiket. Ebbe a sorba kiválóan illeszkedik a nemrégiben végzett, fiatal római korosok szakmai találkozósorozata, amely 2006-ban indult. A konferenciának otthont adott már többek közt Pápa, Szombathely, Visegrád, Győr, Budapest, Komárom és Marosvásárhely is.
0 hozzászólás