A korábbi évek sikereinek okán, a hasonló táborozások tapasztalatait felhasználva idén is szerveznek Állatijó Nyári Lovastábort Pátkán, a Royal Rose Lovardában (Kossuth u. 77.). E héttől kezdve összesen négy turnusban fogadják a kicsiket és nagyobbacskákat. Az ötnapos hétközi táborok során a gyerekek reggel 8-tól 16 óráig felügyelet mellett 2 alkalommal lovagolhatnak és kétszeri étkezést (ebéd, uzsonna) kapnak. Érdekesség, hogy nem csupán barátkoznak a lovakkal néhány napig a kisfiúk és kislányok, az ügyesebbek és bátrabbak megtanulják a lovak gondozásának, ápolásának alapjait is, miközben lesznek felfedező túrák, sok játék és vetélkedő. További infók a lovardáról és a táborokról a plakátra kattintva, illetve az interneten, itt: www.royalrose.hu, és itt: www.facebook.com/royalroselovarda
Miközben a fővárosban és a megyeszékhelyeken 0,4-1,9 százalékkal csökkent a lakosok száma, Fejér megyén belül számos településen nőtt a népesség, köztük a Velencei-tó partján. Velencén, Gárdonyban például 4 illetve 2 százalékkal nőtt a lakosok száma. Az érintett településeken 22 és 2,3 százalékkal 591 ezer forintra, illetve 585 ezer forintra nőtt a használt lakóingatlanok - sor-, iker- és családi házak - átlagos négyzetméterára. A tó másik partján Sukorón és Pákozdon az 5, illetve 2,5 százalékos népességbővülést 16 és 20 százalékos ingatlandrágulás kísérte.

Bővebben: A Velencei-tóhoz költöztek legtöbben a járvány ideje alatt

Fejérvíz Zrt. május 17-én, hétfőn nyitja meg ügyfélszolgálati irodáit. Tájékoztatják a lakosokat, hogy személyes ügyintézésre kizárólag időpontfoglalással van lehetőség: telefonon, illetve a honlapon keresztül lehet időpontot foglalni. A székesfehérvári ügyfélszolgálati iroda hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 7.30-14.30 óra között, szerdán pedig 7.30-20.00 óra között várja a felhasználókat, a járványügyi előírások betartása mellett. Az elérhetőségekről a https://www.fejerviz.hu/.../fejerviz-kozpont... oldalon lehet tájékozódni.
Az oltások emelkedő számának köszönhetően újabb fontos lépéssel kerültünk közelebb ahhoz, hogy a koronavírus-járvány okozta sok(k) változás után életünk visszazökkenjen a megszokott kerékvágásba: a 3,5 millió beadott védőoltást követően szombaton megnyithattak a vendéglátó egységek teraszai, kerthelyiségei. A közösségi médiák felületein rengetegen posztolták fotóikat valamely kávézó vagy vendéglő teraszáról. Fejér megyében is sokan tettek így magánemberek, sportolók, művészek, politikusok egyaránt. Utóbbiak voltak talán a legaktívabbak. Tessely Zoltán a megye 03-as számú (Bicske, Csákvár, Etyek, Martonvásár és környékük, a Váli-völgy települései, valamint a Velencei-tó és térsége) választókerületének országgyűlési képviselője volt közülük is az egyik legszorgalmasabb.

Bővebben: Régen várt, pozitív pillanat - fontos lépés a terasznyitás

A Magyar Honvédség tájékoztatja a lakosságot és a közlekedőket, hogy április 19. és június 30. között, várhatóan a 8-as, 81-es, 82-es és 83-as főutakon hazai és külföldi, katonai könnyű és nehéz járművek, valamint különböző haditechnikai eszközök közlekedhetnek. A járművek megjelenése a közutakon az amerikai hadsereg által szervezett és vezetett, kétévente Magyarországot is érintő, nemzetközi „Defender Europe 21” gyakorlatsorozathoz kapcsolódik.

Bővebben: Katonai jármű karavánokra kell számítani az utakon Fejérben

1. oldal / 32

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

VPannónia Szíve

2021. június 22. kedd 07:21,
Paulina napja van.
JSN Epic is designed by JoomlaShine.com