Második alkalommal Balatonszemesen rendezte meg a Richter Gedeon Nyrt a kreatív gondolkodású és széleskörű ismeretekkel rendelkező fiatalok részére a MindRun versenyt. A 24 órás ötletmaratonon az ország egyetemeiről és főiskoláiról jelentkezők közül választottak ki 30 hallgatót, akik a helyszínen alakult hat csapatba osztva dolgoztak ki megoldást egy adott társadalmi problémára. A Z generáció mentális egészségfejlesztése, egészségmegőrzése témakörben a szakmai zsűri szerint legjobb megoldást nyújtó, első helyezett csapat tagja volt a fehérvári egyetemista, Bíró Gergő Zalán is.
A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karának harmadéves hallgatója az eredményhirdetést követően számolt be a élményekkel teli, sikeres csapatmunkáról.
„Egy több kérdésből álló jelentkezési lapot kellett kitöltenünk, majd beküldenünk. Ezt követően értesítették azt a harminc diákot, köztük engem is, akik részt vehettünk a Balatonszemesen rendezett 24+1 órás (tudni illik, éppen október utolsó hétvégéjén, a téli időszámítás kezdetén rendezték meg az eseményt) ötletversenyen. A program egy felkészítőnappal indult, ahol különböző csapatépítő játékok segítségével ismerkedtünk meg egymással, közben a mentorok már figyelemmel kísértek bennünket, majd a nap végén kijelölték a hatfős csapatokat. Ezen kívül pénteken meghallgathattuk Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó és Polgár Judit nemzetközi sakknagymester rendkívül inspiráló előadásait is.” – meséli az előkészületekről Gergő. Zsiros László Róbert, a Szertár Projekt alapítója – mint mentor – a fehérvári orvostanhallgató mellett Gyulai Mártont (ELTE-BME, biotechnológia MSc), Hardy-Schuch Nikolát (PPKE, molekuláris bionika), Kovács Bence Zoltánt (ELTE, pszichológia), Bolf Nándort (PPKE, mérnök-informatikus) és Gelencsér Rebekát (SE, Általános Orvostudományi Kar) választotta egy csapatba. Egy rövid ismerkedést követően már együtt várták izgatottan a verseny kezdetét, hiszen ekkor tudták meg, mi lesz a rájuk váró feladat.
A Z generáció mentális egészségfejlesztése, egészségmegőrzése témakörben kezdték meg szombaton reggel az ötletelést. A társadalmi problémára adott releváns válaszaik kidolgozására 24(+1) óra állt rendelkezésükre. „Tisztában voltunk azzal, hogy az egyetemista korosztálynak milyen mentális problémákkal kell megküzdenie: tanulással, megélhetéssel járó stressz, a burn out (kiégés) mind ott vannak a mindennapjaikban. Abban már az elején egyetértettünk, hogy egy olyan fenntartható projektet szeretnék megvalósítani, amelynek középpontjában az alkotómunka szerepel: egy személyes részvétellel, közösségben, pszichológusi jelenléttel/segítséggel megvalósítható „terápia”, amely a fiatalok mentális egészségét szolgálja. Záporoztak az ötletek, szó esett zenéről, rajzról, az alkotás több lehetőségéről, majd eljutottunk a színjátszásig. Kiváló alapot szolgáltattak az improvizációs játékok, amelyekben a versenyre való felkészülés során részt vettünk. Saját magunkon megtapasztalhattuk azoknak stresszoldó hatását, felszabadító erejét.”
A csapat tagjai így ezen az úton indultak el, és dolgozták ki a „Improve – Lépj fel!” című projektjük megvalósíthatósági tervét, a pénzügyi alapoktól a szervezésen és marketingen át minden részletre kiterjedően. Az ötletet vasárnap reggel mutatták be, majd a zsűri szigorú szakmai kérdéseire is választ adtak. Tervük elnyerte a háromtagú bírálóbizottság (Beke Zsuzsa, dr. Szentirmay Éva és Polgár Judit) tetszését, akik így a csapatnak ítélték a verseny fődíját.
„A 25 óra alatt voltak rövidebb hullámvölgyek, ami egy ilyen hosszú és szellemileg megerőltető munkafolyamat során természetes, de sosem ugrottunk egymásnak, nem szóltuk le a másik ötletét. Mentorunk mindvégig biztatott minket, vidámságával és tudásával is aktívan segítette a munkánkat.” – mondja Gergő, aki büszkén meséli azt is, hogy az öt csapatból egyedül ők kerestek offline megoldást a felvetett problémára. Érdekességként említette, hogy a csapat hat tagja közül majdnem mindenki életének része valamilyen szinten a zeneművészet, és diák-, illetve civil szervezetek tagjaként minden csapattársa megélte a közösséghez tartozás élményét. Tapasztalataikat: az alkotást, az egymás felé fordulást, a siker és sikertelenség egészséges kezelését gyúrták össze különböző szakterületekről hozott tudásukkal, és szeretnék átadni mindezt egy új ifjúsági program keretében kortársaiknak a felsőoktatási intézményekben. November 23-ára a Richter Gedeon Nyrt. székházába a verseny összes résztvevőjét meghívták a vállalat képviselői egy találkozóra.
Az egyetemisták és középiskolások megmérettetésének sora Székesfehérváron is hamarosan folytatódik, hiszen második alkalommal hirdette meg az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar, a Harman Becker Kft. és Székesfehérvár Önkormányzata a „Junior Engineers Camp – HARMAN Hackathon” ötlet- és prototípusfejlesztő versenyt. A középiskolások és egyetemisták alkotta csapatok egy kisfilm elkészítésével nevezhettek a selejtezőbe, ahonnan hat középiskolai és nyolc egyetemi csapat jut a november 17-én kezdődő 24 órás döntőbe.
0 hozzászólás