Farkas Angéla nyerte a XIII. Fehérvári Versünnep döntőjét

Szerző: Media24

2023-04-15

A Városháza Dísztermében rendezték meg szombaton a XIII. Fehérvér Versünnep döntőjét. A szépirodalmi tehetségkutatón tucatnyi tehetséges fiatal versengett. A megmérettetést Farkas Angéla nyerte, a második helyen Török Laura, a harmadik helyen Tóth Marietta Júlia végzett, Borbély Levente Miklós és Bódizs Boróka Ajsa pedig különdíjban részesültek.

A Fehérvár Médiacentrum Kft. társadalmi felelősségvállalási programjának fontos alappillére a Fehérvári Versünnep, melyet Székesfehérvár Önkormányzatával, a Székesfehérvári Egyházmegyével, valamint a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házzal együttműködésben immár 13. alkalommal szerveztek meg. A tehetségkutató verseny fővédnökei Spányi Antal megyés püspök, valamint dr. Cser-Palkovics András polgármester.

A Versünnepre idén 27 fiatal jelentkezett. A március közepén rendezett elődöntőből 12 fiatal – Béres Róza, Borbély Bálint István, Borbély Levente Miklós, Bódizs Boróka Ajsa , Farkas Angéla, Galovics Luca, Szabó Gergő, Szücs Boglárka, Tóth Ádám , Tóth Marietta Júlia, Török Laura és Vargha Villő Virág – jutott tovább a szombati döntőbe. A versenyzőket ezúttal is a Vörösmarty Színház művészei mentorálták a felkészülés során.

„A székesfehérvári kulturális és közösségi életben a tavasz mindig a Versünneppel kezdődik. A verseny fiataljai adják az év első, meghatározó közösségi élményét, amely a hosszú évek alatt mozgalommá vált, köszönhetően a verseny megálmodóinak és támogatóinak.” – fogalmazott köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András polgármester. Hozzátette, a fiatalok ügyesek, értik a világ kihívásait, van véleményük, szeretik a költészetet, az irodalmat, olvasnak, és ha kell, ezt elő is adják. A döntősök egységes színvonalat képviselnek, tanítanak és nevelnek azzal a tekintéllyel, amivel joggal és okkal rendelkeznek.

A polgármester köszönetét fejezte ki a Fehérvár Médiacentrumnak, a támogatóknak, valamennyi segítőnek és a Vörösmarty Színház mentoráló művészeinek. Hangsúlyozta továbbá, hogy a Versünnepen – bár verseny – mindenki nyer magával a szerepléssel és a Székelyföldi Verstáborban való részvétellel.

A döntősök Weöres Sándor, Márai Sándor, Faludy György, Kosztolányi Dezső, Nemes Nagy Ágnes, Karinthy Frigyes, Tóth Árpád, Alekszandr Puskin, Petőfi Sándor, Sík Sándor, Arany János és Csokonai Vitéz Mihály egy-egy költeményét mondták el, a szavalatok után a zsűri értékelte a produkciókat. A bírálóbizottság elnöke Kubik Anna Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész volt, tagjai pedig Závodszky Noémi színművész, a Vörösmarty Színház tagja, Farkas Eszter pedagógus, a Székesfehérvári Egyházmegye képviseletében, Bobory Zoltán költő, író, előadóművész, a Vörösmarty Társaság elnöke, valamint a Fehérvár Médiacentrum képviseletében Vakler Lajos Penna Regia díjas-újságíró voltak.

A produkciókat követően Kubik Anna zsűrielnök összegezte a szerepléseket. Köszönetét fejezte ki a városnak, az Egyházmegyének, a Médiacentrumnak és mindenkinek, aki lehetővé tette a fiatalok szereplését, fejlesztését és tanítását. Ez követendő más városoknak is. „Ma valamennyi versmondó a lelkét nyitogatta! Fontos ez, mert ma ez hiányzik leginkább a világból! A versek ma a megértésről, a tiszteletadásról és a lelkünk kinyitásáról szóltak. Az az ember, aki erre képes, nem fog háborúzni, nem fog fegyvert fogni, mert megérti a másik ember sérelmét, baját. Ha ez lenne, akkor egy békésebb és jobb jövő felé haladnánk.” – fogalmazott. Hozzátette, a művészet felséges célja és értelme egymás megértése, és ezen belül a versmondás különös, szép helyet foglal el. Idén is nehéz volt dönteni a helyezéseket illetően, de a Verstáborral mindenki nyer, hiszen ebből senki nem marad ki.

A XIII. Fehérvári Versünnepet Farkas Angéla, a Vasvári Pál Gimnázium tanulója nyerte. Szenvedélye a színház és a tánc, hat éve táncol, idén a Vörösmarty Színház két előadásában is lehetősége adódott szerepelni. A Versünnep korábbi szereplőitől hallott pozitív tapasztalatok, a fejlődés lehetősége miatt jelentkezett a versenyre.

A Versünnep második helyezettje Török Laura, a Vasvári Pál Gimnázium diákja lett. A harmadik helyen Tóth Marietta Júlia, a Ciszterci Szent István Gimnázium tanulója végzett.

A SZÉPHŐ Zrt. különdíját Borbély Levente Miklós, a Ciszterci Szent István Gimnázium diákja kapta.

A Fehérvár Médiacentrum különdíját – amely ettől az évtől Lukácsy József-emlékdíj – Bódizs Boróka Ajsa, a Vasvári Pál Gimnázium tanulója vehette át.

Minden döntős részvételt nyert a Székelyföldi Varga Sándor Verstáborba.

A Versünnepet Hagymásy András, a Fehérvár Médiacentrum ügyvezetője zárta. „Sok szép vers és nagyon értékes bírálatok hangzottak el ma. Nagyon jó, amikor verseket hallunk, de majdnem ilyen jó a versek között a csend is!” – fogalmazott. Szervezőként köszönetét fejezte ki a kiemelt támogatóknak és minden együttműködő partnernek a XIII. Fehérvári Versünnep megvalósításáért.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2023-04-15

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This