Ezúttal is jó hangulatban „böndörödtek” Maroshegyen

Szerző: Media24

2021-10-02

Szüreti játszóparkkal, népi játékokkal, faesztergályos bemutatóval és kiállítással is várta a fehérváriakat szombaton a Böndörödőke Maroshegyen a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár előtti területen. A gyerekek a mesterségkóstoló játszóház, és MintaKINCStár játéksziget mellett kipróbálhatták a lovaglást is, de néptáncosok és népdalénekesek is színpadra léptek.

A meleg, őszi napsütésben színes programokkal várták a városrészben élőket az elmaradt főzőversenyen miatt idén Böndörödőke névre keresztelt maroshegyi eseményre. A legfrissebbek kora délelőtt Sóstóra indultak egy reggeli ébresztő túrára, majd elindult a szüreti lovaskocsis felvonulás is, hogy minél messzebb vigye hírét az eseménynek. A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár előtti területen kicsik és nagyok találtak kedvükre való elfoglaltságot.

Az óvodások és iskolások bemutatóját követően volt íjászat és jurtabemutató a Fehérvári Hagyományőrző Íjászegyesülettel, a Maroshegyi Szent Kristóf Ház pedig kiállítással készült a művelődési házban. A könyvtár régi könyvek vására mellett kézműves termékeket is kínáltak, valamint kitelepült a Gaja Környezetvédő Egyesület is. A Népmeseponton játékos foglalkozással és diavetítéssel várták a legkisebbeket. Az idén 15 éves Sóstói Dalkör műsorát követően volt senior örömtánc és interaktív bábelőadás is. A Böndörödőke délelőtti eseményeibe bekapcsolódott Törő Gábor országgyűlési képviselő, dr. Cser-Palkovics András polgármester és Brájer Éva önkormányzati képviselő is.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2021-10-02

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami