A Székesfehérvári Királyi Napok hagyományos programelemeként rendezték meg idén is a Kárpát-medencei borlovagrendek országos találkozóját. A Noé-hegyi Szent István Borlovagrend meghívására 27 borrend vett részt a jeles eseményen, ahol a szakmai előadásokat követően két új borlovagot avattak fel ünnepélyes keretek között.
Az idén 21 éves Noé-hegyi Szent István Borlovagrend meghívására 27 borrend érkezett Székesfehérvárra a Kárpát-medencei borlovagrendek országos találkozójára. A résztvevőket Dinnyés Ferenc nagymester köszöntötte, örömét fejezte ki, hogy közel száz borász tölti együtt a szakmai napot, ahol a hazai és nemzetközi borfogyasztásról, a borászok jelenlegi helyzetéről, a borlovagrendek fiatalításáról és a kulturált borfogyasztásról is szó esett.
Tiszteletreméltó helyen, hazánk államalapításának ünnepén olyan figyelemben részesülünk vendéglátóink által, amely példaértékű – mondta a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének elnök-nagymestere, Koczor Kálmán, aki a hagyomány tiszteletéről, a szakma iránti szeretetről is szólt.
Székesfehérvár nevében Róth Péter alpolgármester köszöntötte a borrendek képviselőit. Felidézte, hogy Szent László négy ünnepnapot rendelt el annak idején Szent István tiszteletére: a Szent Jobb feltalálásának ünnepe (május 30.), I. István halálának napja (Nagyboldogasszony-napja), szentté avatásának ünnepe (augusztus 20.), és augusztus 19-e pedig Vigilia Sanctus Stephanus néven szerepelt a magyar egyházi naptárba. Jól látszik, hogy az augusztusi időszak Szent István városában ünnepélyes eseményekkel telik. A Székesfehérvári Királyi Napok összművészeti fesztivál tíz napjának egyik, szép hagyományokkal rendelkező eseménye a borrendi találkozó, amelyre a város jövőre is szeretettel várja a vendégeket.
A köszöntőket követően szakmai előadásokat hallhattak a jelenlévők, amelyeken többek között szó volt a magyar borászok helyzetéről, a borok piaci értékesítéséről és a kulturált borfogyasztás népszerűsítésének lehetőségeiről is. Ezt követően palástjukat magukra terítve a találkozó tagjai megkoszorúzták az Országszászló téri emlékművet, majd visszatérve a Magyar Királyba, ünnepélyes keretek között avatták fel a Noé-hegyi Szent István Borlovagrend két új tagját. A jenői Németh-fivérek az ifjú borászok táborát erősítik mostantól. Az este során borkóstoló és kulturális program is várta borlovagrendek tagjait.
(ÖKK / Media24)
0 hozzászólás