Az öröm gyertyája is felgyúlt Advent harmadik vasárnapján

Hagyományosan közös gyertyagyújtással és színpadi produkciókkal ünnepelték a székesfehérváriak Advent harmadik vasárnapját a Belvárosban. Az öröm gyertyáját Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, miniszterhelyettes és Jármi Zoltán szervezőlelkész gyújtották meg a Városház téri színpadon, ahol a Lili és Miki Acoustic duó és Feke Pál szórakoztatta a közönséget.

Advent harmadik vasárnapján, este fél hatkor újra kinyílt a Városháza egyik ablaka. Ezúttal a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia képviseletében Vagyon Réka lépett elő, és hegedűn szólaltatta meg a népszerű Jingle Bells című karácsonyi dalt.

A gyertyagyújtás előtt a Lili és Miki Acoustic duó dallamos adventi koncertjével folytatódott a Fehérvári Advent harmadik hétvégéjének színpadi programja. Benedek Lili és Szabó Miklós 2020 óta alkotnak egy csapatot. A duót azzal a céllal álmodták meg, hogy az élő zene újra érték legyen. Szívesen kalandoznak a stílusok és a különböző korszakok között, mutatva ezzel azt is, hogy a jó zene nem korosztály- vagy stílusfüggő. A Voice & Piano című műsorukban ismert adventi dalokat hallhatott a közönség.

A koncertet ünnepi köszöntők követték a színpadon. Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, miniszterhelyettes arról szólt, hogy az adventi koszorú első gyertyája a hitet jelképezi és visszarepít minket kétezer évvel ezelőttre, a kis Jézus megszületéshez, ami által létrejött a mai kultúránk és életünk alapja. A második a remény gyertyája, amely azt üzeni, hogy van reményünk a jövőben. A harmadik gyertya pedig az örömé, ami hirdeti, hogy közeledik karácsony napja. Vargha Tamás ezzel az örömmel kívánt áldott, békés, boldog ünnepeket a székesfehérváriaknak és minden kedves vendégnek.

Jármi Zoltán szervezőlelkész minden történelmi egyház felekezeti köszöntésével üdvözölte az ünneplő tömeget. Mint fogalmazott, mindannyiunk életében vannak nehézségek, „töredékek”, ám ez így van rendjén. Ahogy a karácsony sem tökéletes, mi sem vagyunk azok. Ugyanakkor Krisztus hív bennünket arra, hogy tudjunk a „töredékesség” mellett újat tenni, újat alkotni. Fontos, hogy észrevegyük magunk körül azokat az embereket, akik  vágynak valamire, ránk vannak bízva, és találjuk meg a karácsonyban az igazi értéket, amely nem a fizikai dolgokban, hanem a lélekben rejlik.

Köszöntőiket követően Vargha Tamás és Jármi Zoltán közösen gyújtották meg az öröm gyertyáját Székesfehérvár adventi koszorúján.

Az est zárásaként Feke Pál Junior Prima és Artisjus-díjas színész, énekes lépett a népes közönség elé. Magyarország egyik legismertebb musicalszínésze magyar slágerekkel koronázta meg a harmadik adventi estet.

A negyedik adventi gyertyát dr. Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyés püspök gyújtják meg december 22-én, vasárnap este. Műsort ad az Alba Regia Vegyeskar és a Four Fathers a capella énekegyüttes. További résztelek a Fehérvári Advent honlapján olvashatóak: https://fehervariprogram.hu/event/fehervari-advent-2024/

(ÖKK, fotó: Kiss László)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. december
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Written by Media24

2024-12-15

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This