Az ókori Egyiptomtól Indiáig, a középkori Magyarországtól a csillagokig kalandozhatunk az idei Aranybulla Művészeti Napok megnyitóján: a nagy múltú rendezvényt Velich Rita jelmeztervező és Velich Dóra Teo képzőművész A szellem misztériuma című kiállítása indítja augusztus 25-én, pénteken 19 órakor a székesfehérvári Öreghegyi Közösségi Házban. A két alkotó közös tárlata zenés produkciók között nyílik meg: az este bevezetéseként a Budapest Opera Lounge produkciója, a megnyitó után pedig opera fine dining várja a közönséget az intézmény kertjében.
Velich Rita, a Magyar Állami Operaház Jászai Mari-díjas jelmeztervezője 1993-ban a Magyar Képzőművészeti Egyetemen szerzett diplomát, díszlet- és jelmeztervező szakon. Számos budapesti és vidéki színházban dolgozott, rendszeres vendégtervezője külföldi teátrumoknak is. Munkásságában meghatározók a zenés színházi és táncdarabok – többek között olyan nagy sikerű musicalek jelmezeit tervezte, mint a Mozart!, az Elisabeth, az Abigél vagy a Rómeó és Júlia. Ő tervezte a Káel Csaba által rendezett Bánk bán című operafilm jelmezeit is. Most nyíló fehérvári kiállításán a Turandot, A bajadér, a Veled, Uram!, a Macbeth, a Varázsfuvola, az Aida és az István, a király produkciókhoz készült jelmezeiből látható válogatás.
Velich Dóra Teo képzőművész, festőművész, iparművész a Magyar Képzőművészeti Főiskolán diplomázott, műveit 1985 óta állítja ki. Művészetét változatos technika- és anyagalkalmazás jellemzi: alkotásai között olajképek, falfestmények, rézkarcok, tűzzománc- és ötvösmunkák egyaránt fellelhetők. Munkásságában kiemelkedő jelentőségű a keleti ihletésű művek, illetve a modern természettudomány és a művészet kapcsolatát kutató, a fizika és a csillagászat jelenségei, kutatási eredményei által inspirált, lételméleti, filozofikus árnyaltságú munkák megalkotása.
A két alkotó tárlatát Csáji László Koppány író, kulturális antropológus nyitja meg, közreműködik Lantos Zoltán hegedűművész, valamint a Székesfehérvári Balett Színház táncművészei, akik a Bajadér című balett jelmezeiben mutatnak be performanszot. A kiállítás október 7-ig látogatható, hétfőtől péntekig 15–19 óráig.
A megnyitó előtt, 18 órakor Léder-Puja Andrea és Kendi Lajos operaénekesek, valamint Oláh Krisztián zeneszerző, zongoraművész invitál mindenkit a Budapest Opera Lounge „lazán exkluzív” műsorára: barokk áriák, francia sanzonok és nápolyi dalok hangzanak el új köntösben, a jazzharmónia-világba átültetve. A tárlatnyitó után, 19.30-tól gyertyafényes, fehér asztalos opera fine dininggal folytatódik az este. Léder-Puja Andrea operaénekes „operafalatokkal” várja a közönséget: operaáriákat, és ezekhez recepteket válogatott össze, ezekből kóstoló készül a közönség számára. A műsorban elhangzó dalok karaktereit Léder-Puja Andrea és Kendi Lajos Velich Rita jelmezeiben jeleníti meg, Székely Attila zongoraművész közreműködésével. A koncert ingyenes, de a különleges kóstoló belépőjegyhez kötött, regisztrálni a www.fehervariprogram.hu oldalon lehet.
(SZKKK)
0 hozzászólás