Ma újra megemlékeztek a ’48-as hősökről a Pákozdi Katonai Emlékparkban (KEMPP). A pákozd-sukorói csata 175. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Novák Katalin köztársasági elnök és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter megkoszorúzta a csata emlékoszlopát. Ezt megelőzően a miniszter ünnepi beszédet mondott. A Székesfehérvári Tankerületi Központ és a Honvédség jóvoltából mintegy 3000 általános- és középiskolás diák vehetett részt az ünnepségen, illetve láthatta azt követően az erre az alkalomra készült „Győzelemre születtek” szabadtéri diákszínpadi előadást.
A hagyományokhoz hűen a dr. Gyuricza Béla vezérezredes emléktáblájánál tartott megemlékezéssel kezdődött a nap a Pákozdi Katonai Emlékparkban szeptember 29-én. A HTBK megalapítójáról, a Katonai Emlékpark megálmodójáról Lőrincz Gábor dandártábornok, az MH Szárazföldi Parancsnokság parancsnoka emlékezett meg.
„Gyuricza Béla vezérezredes a katonai hivatás mindennapjait a legnagyobb elhivatottság, a feladatokra való felkészültség és a honvéd szó hagyományaiból gyökerező értékek mentén élte meg. A legelsők között volt, aki felismerte honvédelmünk érdekében annak szükségességét, hogy a Magyar Honvédség és a civil szféra kapcsolatát a lehető legszorosabbá kell tenni. Mindvégig részese volt azoknak a törekvéseknek, amelyek ma már honvédelmünk össztársadalmi ügyének támogatásában öltenek testet.” A beszédet követően a család képviseletében Balsay István helyezett el koszorút, majd a Magyar Honvédség nevében Lőrincz Gábor dandártábornok, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári szervezete nevében dr. Karsai Béla elnök koszorúzott. Egy-egy szál virággal a civil szervezetek képviselői, egykori barárok, katonatársak, tisztelők hajtottak fejet Gyuricza Béla emléke előtt.
A XIV. Honvédfesztivál hivatalos programja ezt követően a pákozd-sukorói csata hőseinek emléket állító obeliszk előtt folytatódott, ahova megérkeztek annak a gyalogtúrának a résztvevői, amelyet a Magyar Honvédség megalakulásának 175. évfordulója tiszteletére szerveztek meg. A magyar és nemzetközi katonai egységekből jelentkező 14 katona szeptember 25-én indult el gyalog Pápáról Pákozdra, hogy a múlt bátorságából merítve, 175 km-t teljesítve tisztelegjenek a jelenkor katonái és a túrához csatlakozó civil személyekkel együtt. A Magyar Honvédség társadalmi támogatottságának erősítésére, a katonai pályára irányítás elősegítésére, a katonai hivatás népszerűsítésre is ezzel kívántak figyelmet fordítani.
A katonák köszöntését követően Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter mondott ünnepi beszédet a Magyar Honvédség alakulásának és a pákozd-sukorói csata 175 éves évfordulójának alkalmából. A 175 éves Magyar Honvédség története itt kezdődött – mondta a honvédelmi miniszter, aki röviden felidézte a történelmi eseményeket, „a józan, bölcs, a lehetőségeket okosan felmérő, a saját erőkkel és gyengeségekkel jól számoló, de ugyanakkor bátran és merészen vívott győzelem pillanatait, amelyekben megszületett a Magyar Honvédség, az az erő, amely a magyar szabadságot védelmezte akkor, és azóta.” A miniszter szólt a ma átalakulás alatt álló hadseregről, hiszen körülöttünk minden mozgásban van. „A szomszédunkban zajló konfliktusban nem látszik a katonai megoldás, ezért fegyverszünetre és béketárgyalásokra van szükség. Nemzeti érdekünk, hogy béke legyen.” A miniszter kiemelte, hogy a béke megőrzéséhez erő kell, ezért csatlakozott Magyarország a NATO-hoz, ezért költjük a magyar nemzeti össztermék legalább 2 százalékát védelemre és ezért újítjuk meg a honi hadiipart.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf felidézte, hogy 175 évvel ezelőtt Pákozd dombjai az ellenállás terepévé lettek. Az óvatosság, a tárgyalások, a visszavonulás után ez lett az a pont, ahol a nemzet meghúzta a határt: „eddig és ne tovább!” A miniszter hozzátette, ezekben az időkben is, ahogy pákozdi őseink, kiállunk a nemzeti érdekeink védelméért. A tárgyalóasztalnál kell most küzdenünk, de itt megtartjuk ugyanúgy a pozícióinkat: a hitünket, szabadságunkat, életmódunkat, kultúránkat, nemzeti összetartozásunkat. Ezekben a kérdésekben, ugyanúgy, mint negyvennyolcban, nem engedünk!” – emelte ki a miniszter.
Az emlékműnél koszorút helyezett el Novák Katalin köztársasági elnök, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, a Magyar Honvédség és a Honvéd Vezérkar nevében Kajáry Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese, a KEMPP, a HTBK, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség vezetői. Az ünnepségen közös koszorúval tisztelgett a hősök emléke előtt Székesfehérvár Önkormányzata és Fejér Vármegye Önkormányzata nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és dr. Molnár Krisztián elnök, valamint Fejér vármegye országgyűlési képviselői, a települések polgármesterei, a hagyományőrző és civil szervezetek képviselői.
A koszorúzás után a XIV. Honvédfesztiválon, a csata eredeti helyszínén 300 diák játszotta el a pákozdi csatát és az ahhoz vezető eseményeket. A dr. Matuz János által rendezett, „Győzelemre születtek” című szabadtéri diákszínpadi előadásban székesfehérvári általános iskolások és középiskolások, valamint a város amatőr színjátszói vettek részt. A bemutatót megnézte Novák Katalin köztársasági elnök is, aki a domboldalon ülő, háromezer fős diákközönség között foglalt helyet.
A mai nap különlegessége volt, hogy Pákozdi Katonai Emlékpark megnevezéssel bronzpatinázott színesfém emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az 1848-49-es forradalom és szabadságharc első győztes csatájának 175. évfordulója alkalmából. A 3000 forint névértékű emlékérme a hazai nemzeti emlékhelyeket bemutató sorozat tizedik elemeként jelent meg, az érmét Molnár Mercédesz Dorisz szobrászművész tervezte. A Pákozdi Katonai Emlékpark megnevezésű érme előoldalán az 1848. szeptember 29-én vívott pákozdi csata emlékére 1951-ben állított obeliszk (Kiss Kovács Gyula kétszeres Munkácsy-díjas szobrászművész, érdemes művész alkotása) ábrázolása jelenik meg, háttérben a nemzeti emlékhely környezetével és a Velencei-tóval. A hátoldalon a középmezőben a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely felülnézeti ábrázolása jelenik meg, melyet külső gyűrű övez.
A fesztivál programja szeptember 30-án nagyszabású eseménnyel zárul. Szombaton 10.00 és 17.00 óra között zajlik a Csatatéri Sokadalom honvéd-hagyományőrző családi nap, ahol lesznek huszár és katonai hagyományőrző bemutatók, de a jelenkor katonáinak mindennapjaival és high-tech eszközeivel is megismerkedhetnek a látogatók. Lesz szimulátor és lézerlövészet, harcjárművek, fegyverek, közelharc és tűzszerész bemutatók, 175 év/175 pont címmel családi feladatlap és interaktív tárlatvezetés. A délután folyamán fellép a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Honvéd Férfikar. 15.00 órakor „Reményt adó győzelem” – interaktív csatabemutató lesz több mint 200 fő gyalogos és lovas hagyományőrző részvételével, majd 16.30 órától Szabó Balázs Bandájának koncertje zárja a programokat.
A KEMPP
A Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely az 1848. szeptember 29-i, pákozd-sukorói csata tiszteletére és emlékére, 1951-ben állított Obeliszk környezetében került kialakításra a Mészeg-hegyen Pákozdon.
A Katonai Emlékpark fejlődése 2002-ben kezdődött meg 11 szervezet összefogásával, majd az Európai Unió pályázati támogatása által 2008-tól jelentősen felgyorsult.
Jelen formájában az Emlékhely 2010-ben nyitotta meg kapuit és célja, hogy bemutassa az 1848-ban alakult Magyar Honvédség történetét, az elmúlt 170 év főbb katonai eseményeit és emléket állítson e korok ismert és ismeretlen katonahőseinek.
Aki körülnéz, egy csodálatos – a Velencei-tó és a Velencei-hegység között fekvő – földrajzi környezetet, s benne egy szépen kialakított parkot lát számos emlékművel, kiállítási felülettel és interaktív lehetőséggel.
0 hozzászólás