A Belváros után Öreghegyre is ellátogatott a Mikulás – szombaton a Késmárki-közben indul az adventi programsorozat

Szerző: Media24

2024-12-06

Pénteken délután rendezték meg a hagyományos Mikulásváró családi programot Székesfehérvár Belvárosában, de a város más részein is akadtak hasonló programok, így az Öreghegyen is, ahová lovaskocsin érkezett meg a Télapó. A Városház téri színpadnál Az elcserélt ajándékok című interaktív játékos műsorra várta a gyerekeket a Szabad Színház, a Hiemer-házban volt manótanoda, és természetesen idén is megérkezett a Mikulás a Belvárosba.

Izgatott kisgyermekek és szülők, nagyszülők sokasága jött el a Mikulásváró családi délutánra, melyet ezúttal is a Szabad Színház közreműködésével rendeztek meg a Városház téren. A program a „Az elcserélt ajándékok” című, zenés interaktív manójátékkal kezdődött, melynek története szerint a manók igen nagy csúszásban voltak, ezért igénybe vettek egy ajándékgyártó készüléket. Ez a gép azonban megcsúfolta az ünnepet, hiszen a kívánt ajándékok, csokik és mikulások helyett furcsaságokat, virgácsot és szenet kezdett el gyártani. A gyerekek végül kiderítették, hogy hol rejtőzik a hiba, melyet aztán ki is javítottak.

Közben a Tourinform Irodában volt manótanoda is. A manófeladatokat teljesítő gyerekek ajándékot kaptak és bekerült a nevük a nagy fehérvári Mikuláskönyvbe. A csengővel és Fehérvár címerével dekorált, különleges, piros könyvet az Igézőben őrzik azzal a céllal, hogy a mostani kisgyerekek később felnőttként megmutathassák a nevüket a saját gyermekeiknek.

A program zárásaként elérkezett a várva várt pillanat, megérkezett a Mikulás, akit nagy szeretettel, közös dalolással fogadtak a gyerekek. Aki ügyesen mondott verset a színpadon, az ajándékot is kapott a Nagyszakállútól.

Az Öreghegyi Közösségi Háznál több száz kisgyermek és szüleik várták már érkezése előtt fél órával a Mikulást, miközben a házban is színültig megtelt a nagyterem, ahol a gyermekek a télapóvárás ideje alatt a Batyu Színház interaktív bábos előadásán a Mikulás segítőjével ismerkedhettek meg. A Télapó a vártnál korábban érkezett meg, így mindenkinek jutott elég idő a közös fotókra és persze a jogosan várt szaloncukor „betakarítására”.

Az Öreghegyen a szombat délután és este az ünnepvárás jegyében telik majd, mint ahogy minden péntek és szombat karácsonyig: 15 órától Adventi Kézműves Vásár és Termelői Piac lesz a Késmárki közben, a Posta mögötti kis parkban, ahol a vásári portékák mellett családi- és gyermekprogramokkal, igazi ünnepváró hangulattal várnak mindenkit szeretettel a szervezők.

A hivatalos megnyitóra szombaton 16.00 órakor kerül sor, amikor Vargha Tamás országgyűlési képviselő, honvédelmi miniszterhelyettes és a körzet önkormányzati képviselője, Székesfehérvár alpolgármestere, Róth Péter rövid köszöntője után közösen meggyújtják az adventi koszorún a második gyertyát.

A megnyitó után indul a Mikulás-váró mozgásos foglalkozás a Mesi műhellyel – Kamarás Emese közreműködésével. 16:40-kor pedig tűzoltóautón érkezik a Mikulás, ahol egy picit megpihen majd 6 órakor búcsúzva végigjárja Öreghegy utcáit! A tűzoltóautóra a gyerekek is felmehetnek.

(Fotó: Kis László, Mátay Balázs)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. december
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Written by Media24

2024-12-06

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This