A ballagó diákok osztályfőnökeit köszöntötték

Szerző: Media24

2022-04-26

A járványhelyzet enyhülésével ismét megrendezhették a végzős diákok osztályfőnökeinek köszöntését Székesfehérváron, a Kossuth udvarban. Felcsendültek az Órajáték hagyományos ballagási dallamai, a város közössége nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester mondott köszönetet a pedagógusoknak, míg a diákok nevében Csizmadia Máté Noel, a Vasvári Pál Gimnázium végzőse búcsúzott. A Ballagási Hét csütörtökön a Bolondballagással, szombaton pedig a Városi Ballagással folytatódik, idén 86 osztály több mint 1.800 diákja búcsúzik Fehérváron.

A Kovács Jenő órásmester által megálmodott Órajátékot 2002. augusztus 15-én avatták fel. A történelmi tematikáján kívül van egy másik, különleges játéka is: minden év májusában diákfigurákat vonultat fel, harangjátéka pedig a Gaudeamus Igitur-t és egy sárospataki dallamot játszik a ballagó diákok köszöntésére.

Immár sokéves hagyomány, hogy a Ballagási Hét keretében az Órajátéknál köszönti az Önkormányzat a ballagó diákok osztályfőnökeit. A járvány okozta két év kihagyás után idén ismét összegyűlhettek a pedagógusok és a diákok képviselői a Kossuth udvarban.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében elmondta: évekkel ezelőtt egy Kovács Jenő órásmesterrel folytatott beszélgetés során született meg az ünnepség ötlete, hogy Székesfehérváron – amely mindig is diákváros volt – köszöntsék azokat a pedagógusokat, akik a tanítás mellett az osztályfőnöki munkát is elvégzik. A Kossuth udvar méltó helye annak, hogy kifejezzük a város közösségének háláját és nagyrabecsülését. „A járvány miatt a hagyomány nem szűnt meg, csak megszakadt, és öröm, hogy ezt a szép hagyományt most folytatni tudjuk. (…) Osztályfőnöknek lenni nagy feladat és felelősség, hiszen a tanításon túl hozzátartozik a nevelés, a csapatépítés, a diákok felkarolása, segítése, eljuttatni őket életük egyik legfontosabb döntéséig, a pályaválasztásig.” – fogalmazott a polgármester.

Hozzátette, hogy 86 osztály végzős osztály több mint 1.800 diákja ballag a hétvégén Székesfehérváron, jelentős részük hétfőtől megkezdi az érettségit. Mindent meg kell nekik adnunk, hogy felkészüljenek erre a nehéz időszakra és tudatos, átgondolt döntéseket hozzanak. Az ide vezető út 4-6-8 hosszú év, ami alatt sok pozitív emberi kapcsolat és érzelmi kötődés alakul ki a diákok és a tanárok között. A város köszönettel tartozik azért is, hogy a pedagógusok ösztönözték, támogatták a fehérvári fiatalokat a tehetséggondozó programokban, kezdeményezésekben történő részvételben.

A ballagók nevében Csizmadia Máté Noel, a Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium végzős tanulója, a Fehérvár Versünnep és a Szóval Győzni döntőse köszöntötte a pedagógusokat. Elmondta, Székesfehérvár egy olyan hely, amilyet egy középiskolás diák elképzel magának, mint messze ringó gyermekkorának világa. Lehetőségek tárházát jelenti, a kibontakozás városa. „Hálás vagyok azért, hogy én is és társaim is részt vehettünk különféle városi programokon, versenyeken és barátokra leltünk! Olyan barátságokra leltünk, amelyek elkísérhetnek bennünket a nagybetűs életbe.”

Az osztályfőnökökhöz szólva elmondta, ők voltak azok, akik új utakat és perspektívákat mutattak a gyerekeknek. A tanári munka legnehezebb feladata, hogy szembe kell nézni az elmúlással. „Szeretném megköszönni valamennyi ballagó székesfehérvári diák nevében a munkájukat, a szeretetüket, az odafigyelésüket!” – fogalmazott Csizmadia Máté Noel.

A köszöntőket követően a Ciszterci Szent István Gimnázium kórusa adott műsort, majd Székesfehérvár polgármestere és Mészáros Attila alpolgármester nyújtották át az Önkormányzat ajándékait a pedagógusoknak.

A Ballagási Hét április 28-án, csütörtökön a Bolondballagással, majd április 30-án, szombaton a Városi ballagással és az iskolai búcsúztatókkal folytatódik.

(ÖKK, fotó: Kiss László)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2022-04-26

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami