60 éves rekordot ünnepeltek a Börgöndi reptéren

Szerző: Media24

2022-05-05

Az 1962. május 5-én felállított magyar ejtőernyős rekord története hatvan év távlatából is lebilincselő. A kivételes összefogással és elszántsággal elért eredményt felállító ejtőernyős csoport utolsó élő tagját, Pozsonyi Imrét a Börgöndi repülőtéren köszöntötték az évforduló alkalmából.

Pozsonyi Imre hét társával együtt 8070 méter magasságból állított be magassági csoportos ejtőernyős ugrást. Az Aradi András, Bakos István, H. Nagy Imre, Miklós László, Szabó Pál, Rónai Mihály és Pozsonyi Imre alkotta csapat tagjai mind tapasztalt ejtőernyősnek számítottak. A rekordkísérletet megelőző gyakorlások során egy alkalommal Szentgyörgyi Dezsővel, a második világháború legsikeresebb magyar vadászpilótájával is repültek. Az ugrás azonban a sok készülődés és tervezés ellenére sem volt veszélytelen. Ahogy a 92 éves Pozsonyi Imre a Börgöndi repülőtéren megrendezett köszöntésen felidézte, az IL-14-es repülőgépnek az első próbálkozásnál vissza kellett térnie a budapesti repülőtérre a rossz idő miatt. Később Kapitány István pilóta közbenjárásával újra felszállhatott a csapat a MALÉV-től bérelt gépen.

Másodjára a repülőgép tiszta időjárási körülmények között emelkedett a magasba Ferihegyről. Közel háromórás emelkedés után elérték a 8070 méteres magasságot, útközben 4500 méteren szintén elhagyta a gépet egy ötfős ejtőernyős csapat, később pedig egyéni ugrást hajtott végre Kovács György ejtőernyős. Érdekesség, hogy az IL-14-es maximális repülési magassága 7000 méter volt, így emelkedésével Kapitány István pilóta is beállt a rekorderek közé – emlékezett vissza az ugrás előtti percekre Pozsonyi Imre. Végül a hét ejtőernyős, oxigénpalackokkal felszerelve – ügyelve arra, hogy ne ütközzenek a repülő hátsó vezérsíkjával – vetette ki magát a -45 fokos hidegbe. 126 másodperces zuhanás után 800 méteren nyíltak ki az ernyők, melyekkel sikeresen földet értek, ezzel felállítva az országos rekordot. „Azóta azok a felszerelések, amivel mi ugrottunk, már a Szolnoki Repülőmúzeumban találhatóak meg. De az a kilátás, amit Nyíregyháza környékén az égből láttunk, felejthetetlen élmény. Ezt sosem lehet elfelejteni.” – zárta visszaemlékezését a tapasztalt ejtőernyős, aki karrierje során közel 800 ugrást hajtott végre.

Pozsonyi Imre a kerek évforduló alkalmából a Magyar Ejtőernyős Bajtársak Szövetsége, a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Sportszövetség oklevelét is megkapta, majd Szilády Dezső, az Albatrosz Repülő Egyesület elnöke is köszöntötte. Az ünnepségen részt vett Viza Attila közbiztonsági tanácsnok, valamint megjelentek a nyugalmazott ejtőernyős barátai, régen látott ismerősök is, akik mind kedves szavakkal és ajándékokkal kedveskedtek neki.

A köszöntések után Józsa Dávid, kétszeres vitorlázórepülő világbajnok segítségével négy ejtőernyős 1500 méterről hajtott végre egy ugrást, melyet Pozsonyi Imrének és a 60 éves évfordulónak ajánlottak fel.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2022-05-05

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami