Minden, amit az alacsony vérnyomásról tudni kell

2023-05-22

Mikor beszélünk alacsony vérnyomásról? Mi állhat e probléma hátterében? Mit tehetünk a vérnyomás emelése érdekében? Erről lesz szó az alábbi cikkben.

Hogy mi számít alacsony vérnyomásnak, arról még szakmai körökben sincs egységes álláspont, pedig nem ritka állapotról van szó. Az alacsony vérnyomás leginkább fiatal nők körében fordul elő.

„Bizonyos vélemények szerint a vérnyomást akkor tekintjük túl alacsonynak, ha az első, vagyis a szisztolés érték nők esetében 100 Hgmm, férfiak esetében pedig 110 Hgmm alatt van, függetlenül attól, hogy a második (diasztolés) érték mennyi” – tudtam meg dr. Kovács Lászlótól. – „Vannak, akik úgy gondolják, hogy a számszerű értékek kevésbé számítanak és sokkal inkább a tünetek döntik el egyénileg, hogy kinek mi a túl alacsony. Előfordulhat, hogy valakinek rendszeresen 90/50 körüli a vérnyomása, és ezzel tökéletesen jól érzi magát, egészséges, míg mások 100-110/60-nál is alacsony vérnyomásra utaló tüneteket mutatnak.”

Az orvos kifejtette, hogy a vérnyomást azért fejezzük ki két értékkel, mert az első szám, a szisztolés nyomás akkor keletkezik, amikor a szív összehúzódik és a bal kamrájából kipumpálja a vért az erekbe, a második szám pedig a diasztolés nyomást jelenti, ami akkor mérhető, amikor a szív elernyed. Hangsúlyozta, hogy csak a sorozatos mérések során tartósan alacsonynak bizonyuló vérnyomás tekinthető kórjelzőnek, mert az esetek túlnyomó többségében alkalmanként fordul elő alacsony érték, ami veszélytelen és legfeljebb átmeneti kellemetlenséget okoz az illetőnek.

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2022/07/12/minden-amit-az-alacsony-vernyomasrol-tudni-erdemes

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Temesvári Márta

2023-05-22

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami