Mit tegyünk, ha támadnak a molyok?

2023-06-20

A molyok elég undorító rovarok. Ellentétben a pillangókkal – a molyok szépségében senki se akar gyönyörködni (mivel az nincsen nekik, legalábbis én még nem fedeztem fel), és még a virágok beporzásában sem segítenek. Ellenben rengeteg kárt okoznak, ha befészkelik magukat a lakásba, és rendkívül gyors szaporodásuk miatt nagyon nehéz kilakoltatni őket. Mostanában egyre többen panaszkodnak a molyok megjelenésére, sőt szinte inváziónak is nevezhetjük már ezt az állapotot.

Magyarországon 2012-ben 2271 moly-fajt tartottak nyilván. 2011-ben (amikor még csak 2264 fajt ismertek el), 58 családba sorolták a fajokat. A csúnya, portestű, agyoncsapni való molylepkéknek két Acheter cialis en ligne france

fajtája szokott beköltözni a lakásokba.

Lisztmolyfélék

Az egyik nemkívánt látogató az aszalványmoly, amely 8-10 mm-re nő meg. Szárnya vörösesbarna, a hátán szürkés csík látható (keresztben). Ezt a rovart látjuk kiszállni a konyhákból, konyhaszekrényekből, kamrákból. Nem nevezhető válogatósnak, mindent megmászik, amit csak lát: a müzlit, mogyorót, csokoládét, száraz tésztát, kekszet, leveskockát, lencsét, rizst, teafiltert, ételízesítőt, diót, egyszóval tényleg bármit!

Az aszalványmoly a Phycitinae alcsaládba tartozik, ahogy a készletmoly is, amely az őrleményeket és gabonákat imádja. A lisztmolyfélék lárvái a szárított zöldségeket, gyümölcsöket is nagyon kedvelik.

Ruhamolyfélék

A másik betolakodó a ruhamoly, amely kedvelt helye a gardrób, s persze az ott tárolt ruhák. 6-10 mm-es, és alaposan el tud rágni mindent, amit csak ér. A Tineidae család fajai igazi konditermi vasgyúrók: tudják, hogy milyen étrend szükséges testük formálásához, s a kreatintartalomra utaznak.

Főleg a drága, állati eredetű ruhaneműket szemelik ki maguknak: a hernyóselyemből készült ingeket, gyapjú pulóvereket, szőrméket, tollat. Ez a „jószág” eredetileg dögevő volt, ám manapság, amikor a „dögség” már inkább pozitív jelzőként használatos, és szexuális tartalommal átitatott, kénytelen beérni a szőrmebundák zabálásával. Szó szerint felfalja otthonodat.

A cikk folytatása, itt: Mit tegyünk, ha támadnak a molyok? (fmc.hu)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Temesvári Márta

2023-06-20

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This