Amit a batátáról tudni érdemes

2023-01-21

Az édesburgonya – jótékony tulajdonságai miatt – egyre népszerűbbé vált az utóbbi években Magyarországon is. Rendkívül hasznos növény: süthető, főzhető, grillezhető. Készülhet belőle liszt, keményítő, szeszesital, és még bioüzemanyag is!

Az édesburgonya (Ipomea batatas) – a spanyol nyelvterületeken „batáta”-nak nevezik, Új-Zélandon pedig „kumara”-ként emlegetik – csak nevében és külsejében hasonlít a mérsékelt égövi burgonyához. Mindkettőnek megvastagodott tároló-gyökerét használják fel étkezési célokra, ám rendszertanilag nézve nem rokonok. Az édesburgonya a szulákfélék nemzetségébe tartozó évelő növény.

A batáta Közép-Amerikában őshonos, de mára már a világ szinte minden trópusi és szubtrópusi vidékén elterjedt. A legrégebbi – nem nemesített – leleteket Peruban találták: ezek hozzávetőlegesen 8000 évesek! Háziasítása – feltehetően – az Orinoco-völgy és a Yucatan-félsziget között történt. Európába Kolombusz Kristóf által került. Miután a spanyolok a Fülöp-szigetekre is elvitték, útja Indiába, Kínába és Malajziába is elvezetett. Japánban 1700 körül kóstolták meg először.

Kezdetben kerti dísznövényként nevelgették a spanyolok, mivel hosszú, akár másfél méteres kúszó indákkal rendelkezik. Levelei nagyok, épek, fogasok, karéjosok vagy szeldeltek, világoszöldek, sárgás zöldek vagy bordó árnyalatúak. Virágai nagyon mutatósak, a hajnalkához hasonlatosak: tölcséresek és fehér, lila vagy vörös színben pompáznak. (Sajnos csak a trópusokon fogadhat minket ilyen látvány, a mérsékelt égövön nem hoz virágot.)

Miután európai őseink közül egyre többen megízlelték, haszonnövényként is termesztették – elsősorban megvastagodott tároló-gyökerei miatt, melyből 4-10 db alakul ki növényenként. A gyökérgumó lehet sárga, lila, rózsaszín, vörös, fehér vagy narancssárga színű.

Angliában 1604-ben íródott egy szakácskönyv, mely már említést tesz róla. Feljegyzések tanúskodnak arról, hogy VII. Henrik egyik kedvenc étele az édesburgonyából sütött lepény volt.

Felhasználása nagyon sokoldalú: süthető, főzhető, grillezhető – és még süteményt is varázsolhatunk belőle! Ezen kívül liszt, keményítő is készíthető ebből a finomságból. Brazíliában kiemelkedő mennyiséget termesztenek belőle, mivel itt a szeszgyártás alapanyagául is szolgál. A trópusokon bioüzemanyagot, bioetanolt is készítenek belőle.

Vannak olyan országok, ahol az egyik legfontosabb népélelmezési cikként tartják számon! A felmérések szerint az Egyesült Államok déli államaiban több batátát fogyasztanak az emberek, mint burgonyát. Délkelet-Ázsiában zsenge leveleit, hajtásait is fogyasztják.

A teljes cikk itt olvasható:

https://fmc.hu/2021/04/17/amit-a-batatarol-tudni-erdemes

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Temesvári Márta

2023-01-21

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami