Nem lesz kötelező az oltás a fehérvári hivatalban

Elég magas az átoltottság a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak körében, így egyelőre nem teszi kötelezővé a védőoltás beadatását Székesfehérvár polgármestere. Az önkormányzati intézmények vezetőivel kedden egyeztetnek, az ő munkavállalóik esetében ezt követően kerülhet sor döntésre. Az önkormányzati cégek esetében sincs kötelező elrendelés, erről – az éjszaka megjelent kormányrendeletek alapján – a cégvezetők hozhattak döntést. Dr. Cser-Palkovics András mindenkit arra kér, hogy oltassa be magát, illetve megköszönte a kormánynak, hogy meghallgatta a tavalyi kérést, és az önkormányzati dolgozókat érintő döntéseket önkormányzati kézben hagyta. A bejegyzés teljes szövege az alábbiakban olvasható.

„Tisztelt Fehérváriak!

Az éjszaka megjelent kormányrendeletek értelmében a polgármester hatásköre abban dönteni, hogy a polgármesteri hivatal, valamint az önkormányzati intézmények dolgozói számára kötelezővé teszi-e a koronavírus elleni védőoltás beadatását. Nem polgármesteri hatáskör ugyanakkor a város tulajdonában lévő vállalatok munkavállalóiról dönteni ebben a kérdésben, ez a jogszabályi értelmezésünk szerint a cégvezetők lehetősége.

Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy az oltás működik, minden hiteles szakember, hiteles orvos és orvosi szervezet egyetért ebben, ahogyan ezt igazolják vissza a személyes tapasztalatok is. A szakemberek álláspontja egyértelmű, sokkal kisebb eséllyel betegszik meg az ember a covid miatt, ha be van oltva, és a komoly, esetleg halálos szövődmények kialakulásának esélyét pedig jelentősen csökkenti az oltás. Az önkormányzat teljes mellszélességgel támogatja az oltások beadatását, hozzáteszem, hogy én magam a harmadik oltást is felveszem a következő hetekben, a tavasszal és nyáron már beadott AstraZeneca oltásaim mellett.

Minden szempontot figyelembe véve most azonban úgy döntöttem, hogy EGYELŐRE NEM ÍROM ELŐ a polgármesteri hivatal dolgozói számára a koronavírus elleni védőoltás beadatását. A közszolgáltatások biztonságos működtetését is figyelembevéve a város cégeinek vezetőivel is abban állapodtunk meg a mai egyeztetésünkön, hogy a járványhelyzet jelenlegi szakaszában EGYIK ÖNKORMÁNYZATI CÉG SEM TESZI KÖTELEZŐVÉ, de továbbra is ajánlja a védőoltás beadatását munkavállalóink részére.

Ennek a döntésnek két oka van:

Az első, hogy az országos átlagnál jóval magasabb (87 %-os) a beoltottak aránya a polgármesteri hivatal dolgozóinak körében, és elég magasnak tartom ezt az arányt ahhoz, hogy most ne kelljen kötelezővé tennem az oltásokat.

A második, hogy hiszek a meggyőzés és az értelmes párbeszéd erejében, amit most, és mindig magasabbra tartok, mint a kényszerítő intézkedést. Utóbbit igyekszem elkerülni, ameddig csak lehetséges. Remélem, hogy a tapasztalatok, a szakemberek higgadt meghallgatása és a társadalmi felelősségvállalás érzése egyre többeket rávezet majd a védőoltás beadatására.

Ami az önkormányzati intézmények (bölcsőde, óvoda, szociális és kulturális intézmények) munkavállalóit illeti: Ezeknek az intézményeknek a vezetőivel még egyeztetni fogok kedden, mielőtt döntenék a kötelező oltások kérdésében. Az intézmények között vannak eltérések, és vannak közöttük kritikus fontosságú szociális és egészségügyi területek is, melyek szakmailag más megközelítést igényelnek, ugyanakkor a döntésem szellemiségi háttere a fent leírt marad. A már megszületett és a függőben lévő döntésekről ma a Közgyűlést is tájékoztattam.

Az oltópont jelenleg is működik a Szent György Kórháznál. Amennyiben a jelenlegi helynél nagyobbra lesz szükség, biztos vagyok benne, hogy azt a kórház ki fogja alakítani. Amennyiben az oltási programmal kapcsolatban a kórház segítséget kér, az önkormányzat az eddigiekhez hasonlóan biztosítani fogja azt a kórház és a szakemberek részére. További információ az oltópontról: https://www.szekesfehervar.hu/oktober-13-tol-a-kikindai-utcaban-a-noverszallo-foldszintjen-mukodik-az-oltopont

Köszönöm mindazoknak, akik eddig éltek a védőoltás lehetőségével! Külön köszönöm a kormánynak, hogy meghallgatta a tavalyi kéréseinket, és az önkormányzati dolgozókat érintő döntéseket önkormányzati kézben hagyta, ahogyan azt 2020 tavasza óta minden polgármester kollégám kérte és szorgalmazta.

dr. Cser-Palkovics András
polgármester”

(ÖKK)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2021-10-29

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami