Dzsungel könyve: vastaps Zsigmond Lala csapatának

Szerző: Mátay Balázs

2021-10-25

Nem először írom le, de nem véletlenül, mert nem mindennapi az a céltudatosság, amellyel előre halad a tanulásban és a tanításban párhuzamosan Zsigmond Lala. Bár még nagyon fiatal, 26 éves, de már évek óta saját énekstúdiót vezet Székesfehérváron és tudatosan építi pályáját, miközben már másokét is egyengeti. A nyári sikeres zalakarosi fellépés után nem csoda, hogy a legnívósabb helyi termál hotel az őszi szünetre is visszahívta őt védenceivel, hogy adják elő a Dzsungel könyvének “lalásított” verzióját.

Miként augusztus elején, a Hotel Karos Spa gálatermében most is telt ház volt, a mintegy 200 érdeklődő – köztük nagyon sok gyermek is – pirosra tapsolta a tenyerét Balu, Sir Kán és Baghira és a többiek produkciója láttán, hallatán. Nem is tehetett mást, mert Zsigmond Lala ifjú növendékei igencsak színvonalas produkciót tettek ki a “küzdőtérre”. Ha hiszik, ha nem: lesz ennek újabb karosi fejezete is…

A keszthelyi származású énekest, Zsigmond Lalát a Fehérvár Hangja különdíjasaként ismerhette meg 2013-ban a közönség, nem véletlen, hogy éppen az egykori királyi koronázóvárosban nyitott éneksulit, amely egyre népszerűbb. Egyéni és csoportos órákat is ad tanítványainak Lala, akinek munkáját rendkívül elhivatottan és lelkesen segíti menedzserként és a legtöbb esetben alkotótársként Kátai Ádám. Mindketten igencsak elégedettek lehetnek csapatukkal, amely már a musicalek világában is villogtatja oroszlánkörmeit. Ahogy most Zalakaroson a Dzsungel könyve rövidített verziójával.

 



Kövess minket

Kiemelt partnereink

2022. július
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Mátay Balázs

2021-10-25

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Áramszünetek Székesfehérváron

Áramszünetek Székesfehérváron

Az E.ON tájékoztatása szerint tervezett áramszünet lesz több utcában is Székesfehérváron július 6-án, 7-én és 8-án. Az...

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami