Dolák-Saly Omega kalandja

Szerző: Media24

2022-01-03

Mindössze 21 éves volt Dolák-Saly Róbert, mikor megadatott neki, hogy az Omega egyszemélyes előzenekara legyen. Bár nehéz feladatnak tartotta, hogy rutin nélkül kellett kiállnia több ezer ember elé, ez nélkülözhetetlen tapasztalat volt pályája kezdetén. Elszoruló szívvel emlékezett vissza Benkő Lászlóval ápolt szoros kapcsolatára és Kóbor János önzetlen segítségére.

„Szinte civilként fellépni a 70-es évek népszerű zenekara előtt, kemény iskolája volt előadói pályámnak, de olyan jól jöttem ki belőle, hogy meghívtak a következő turnéra is”. Így emlékezett Dolák-Saly Róbert előadóművész a zenei pályájának kezdetét jelentő 1976-os Omega turnéra, ahol egyszemélyes előzenekarként szerepelhetett.

A Dankó Rádió Jó pihenést! című műsorában Nádas Györggyel megosztotta azt a beszélgetést is, amit az Omega billentyűsével, Benkő Lászlóval folytatott, ahol még azt is bevallotta neki, ő inkább Illés-rajongó volt akkoriban. „Benkő Lacival annak idején nagyon szoros volt a kapcsolatom, de a zenekar többi tagja is folyamatosan segített. Kóbor Jánosnak köszönhetem, hogy rajta lehetettem az 1. 2. 3… Start című 1983-as lemezen. A kiadó már kérte az anyagot, ám az én részem még nem volt kész és ezért ki akarták hagyni. Kóbor János kérés nélkül rááldozta az éjszakáját a stúdiójában a dalom keverésére, hogy reggelre ott lehessen a kiadónál” – idézte fel az Omega egy hónapja elhunyt legendás énekesének alakját a műsorban Dolák-Saly Róbert.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2022-01-03

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami