Velence legifjabb díszpolgára, Lakatos Zsanett világ- és Európa-bajnok kenus másfél éve klubot és edzőt váltott, Győrből Újpestre vette az irányt, s Almási Nándor irányításával folytatta igencsak eredményes karrierjét (ma már Martinkó Gábor az edzője). Hazai és nemzetközi megmérettetéseken hozta továbbra is az érmeket derekasan a mindig mosolygós, 23 éves tóparti hölgy, ám összességben nem a 2017-es bizonyult eddigi karrierje legeredményesebb évének. Az utánpótlásból is berobbant egy igencsak eredményes honi rivális, ráadásul a nemzetközi élmezőny is sűrűbb lett. Zsanettet azonban nem abból a fából faragták, hogy - bár sokan lennének így is a helyében - megelégedjen a tavalyi eredményeivel, gőzerővel készül a hamarosan kezdődő versenyszezonra.

- Jól érzem magam, szerencsére nem voltam sem beteg, sem sérült a felkészülés során, így az zökkenőmentesnek bizonyult. Márciusban elutaztunk Dél-Afrikába edzőtáborozni, kint voltunk 4 hetet. Tökéletes környezetben, ideális körülmények között készülhettünk, éppen akkor, amikor itthon a legzordabb időjárás volt, miközben mi nyári körülmények közepette végezhettük a napi munkánkat, úgyhogy mondhatom, igen szerencsések voltunk. A kemény meló mellett hétvégente lehetőségünk adódott kirándulni is kicsit, így jutottunk el safarizni és oroszlánsimogatóba, ami nagy élmény volt. Összeségében jól sikerült a tábor, de örülök, hogy most már itthon vagyunk. Nagyon vártam, hogy Velencén töltsem a Húsvétot, illetve, hogy feljussak az új kilátóba is, ami nagyon tetszett. - sorolta a közelmúlt történéseit nagy lelkesedéssel Lakatos Zsanett.

A sokszoros Eb és vb-győztes kenus hozzátette, hogy most már izgatottan várja a versenyeket, amelyekre úgy érzi, jól felkészült. Mire lesz elég? Ő sem tudja, mindenesetre bizakodó. Az első versenye május közepén esedékes, egy rangsoroló, ami válogat a szegedi világkupára, majd júniusban lesz az első éles válogató a nagyobb viadalokra. A fő cél Lakatos Zsanett számára az Eb és vb szereplés kivívása. Mi nagyon szurkolunk, hajrá, Zsanett!

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2018. szeptember 25. kedd 15:49,
Eufrozina és Kende napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.