A 17 pontot szerző és a palánkok alatt ismét remek teljesítményt nyújtó Horton, a 11 pontig és 14 lepattanóig jutó Lóránt, valamint a 13 egységgel és 10 assziszttal záró Hill vezérletével 74-72-re legyőzte a török Demir Insaat együttesét az Alba Fehérvár a férfi kosárlabda Európa-kupában, így tovább őrzi továbbjutási reményeit a második csoportkörből. Nehezen lendült játékba a hazai csapat, az első két negyedet így simán hozta a török alakulat, amely 20 ponttal is vezetett már. A nagyszünetet követően kezdte meg igazán a felzárkózást az Alba, s annak ellenére, hogy az utóbbi időben a legtöbb pontot szóró Simpsonnak nagyon nem ment (11 kosárra dobásából mindössze egyszer talált be...), visszajött a meccsbe, s izgalmas végjátékban értékes győzelmet aratott.

A kulcs a záró negyed elején volt, amikor 52-61 után egy 17-2-es rohanással fordított a Dzunics-gárda, majd amikor már 7 ponttal vezetett, leblokkolt, az utolsó 3 percben csak 4 pontot hozott össze, így a Demir feljött 74-72-re, de az egyenlítésre már nem volt esélye. Két kör után már látszik, ez a csoport rendkívül kiegyenlített, megtippelni sem lehet még, ki fog innen továbblépni a nyolcaddöntőbe.

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

VelcompGarage mini

KNyKK logo

Velence logó

2018. január 22. hétfő 07:01,
Vince és Artúr napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.