A MÁV Előre SC női és férfi röplabda csapatai egyaránt vereségeket szenvedtek az NB I és az Extraliga közötti "átjátszásban", melyek azt hivatottak eldönteni, az elitosztály sereghajtói és az NB I élgárdái közül kik léphetnek feljebb, illetve kik folytatják a az első liga alsóházában. A székesfehérvári alakulatok tekintetében a kérdés már el is dőlt: mind a nők, mind pedig a férfiak maradnak az NB I-ben. Előbbiek tekintetében mindenképpen csalódás ez, hiszen remekeltek a bajnokság során, s meg is nyerték az alapszakaszt, ám jött a három tornás körbejátszás az első 3 helyezett között, s az első két tornán mindkét riválisától kikapott Farkas Mihály együttese (most mindkét találkozón 1-3 lett a végeredmény), a zsinórban elszenvedett négy zakó után pedig hiába jön még egy hármas körmeccs, annak már csak a TFSE és a Gödöllő számára lesz tétje. A férfiaknál kevésbé meglepetés, hogy a listavezető és a feljutásra leginkább esélyes Kecskemét 3-0-ra legyőzte a Lokit.
 
Itt fontos megjegyezni, hogy az első játszma nüanszokon dőlt csak el a Kecskemét javára, de a másik két szettben is egyenrangú ellenfél volt Gelencsér Balázs csapata, amelynek matematikailag van még esélye a legjobbak közé érni, ám ehhez mind a négy hátralévő meccsét meg kellene nyernie, úgy, hogy a DEAC és a KISTEXT ne nyerjen több meccset. Valljuk meg őszintén, ez a forgatókönyv a csodával volna egyenértékű, legkevésbé sem valószínű, tehát itt már tényleg csak a matekozás mehet, más nem. 

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

VPannónia Szíve

2021. április 13. kedd 20:44,
Ida napja van.
JSN Epic is designed by JoomlaShine.com