10 hónap utána  Dunaújváros ellen nyert először bajnoki meccset az Alba FKC. Akkor azt gondolhattuk, vége a vesszőfutásnak, visszatérhet a győzelem útjára a fehérvári női kézilabda csapat. Rosszul gondoltuk. Az utóbbi három NB I-es találkozóját egyaránt elbukta Deli Rita együttese, ráadásul ebből kettőt hazai pályán jó erőkből álló, ám korántsem félelmetes középcsapatok, a Vác és a Mosonmagyaróvár ellen. Utóbbi találkozón, ma este, az első félidőben már 4 góllal is vezetett az AFKC, sőt a második játékrész elején is még előnyben volt. Ezt követően aztán újra jött a rengeteg technikai hiba és rossz megoldás, ezzel együtt az újabb - 31-27-es - vereség. A hat gólig jutó Triscsuk és Temes, valamint a 4 találatot szerző Szarka teljesítménye volt megfelelő, a többiek gyengén játszottak.
 
Szeptember 24-én, csütörtökön a Boglári Akadémia fiataljainak otthonában, majd 27-én hazai pályán a Kisvárda ellen szinte kötelező lesz a győzelem, ellenkező esetben már kijelenthető, hogy ez a gárda reálisan már nem a középmezőnybe, hanem a kiesés ellen küzdő csapatok közé tartozik.

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

VPannónia Szíve

2020. október 21. szerda 17:42,
Orsolya napja van.
JSN Epic is designed by JoomlaShine.com