Bár még a sorsolás időpontja sem ismert, mivel a koronavírus-járvány miatt több európai bajnokság nem fejeződött be, az azonban már most biztos, hogy a magyar bajnok Ferencváros és az ezüstérmes MOL Fehérvár FC kiemelt lesz a BL, illetve az EL kvalifikáció első körében. A Honvéd valószínűleg, a Puskás Akadémia viszont biztosan nem lesz az a második számú kontinentális sorozat előcsatározásai során. Érdekesség - és alaposan befolyásolhatja a valós erőviszonyokat -, hogy az idő szűke okán az UEFA úgy döntött; a csoportkörig minden fordulóban egy meccsen dől el a továbbjutás kérdése, kivéve a BL-playoffot, ahol az oda után lesz visszavágó is. Ennek alapján az is előfordulhat, hogy egy csapat úgy jut el a csoportkörbe, hogy előtte négyszer is otthon léphet pályára...
 
Ami a magyar szereplőket illeti, a Fradi és a Vidi egyértelműen a csoportkört célozza meg, ám az, hogy ez sikerül-e nekik, erősen kérdéses. A Honvédnak és az abszolút európai kupaújonc PAFC-nak már az is siker volna, ha 1-2 kört mennének, igaz, a felcsúti egyletnek egészen jó kerete van, ha még erősít egy kicsit, nem lenne az sem nagy meglepetés, ha eljutna akár a selejtezők végkifejletéig. A mieink számára augusztus végén kezdődnek a kvalifikációs küzdelmek.

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2020. augusztus 10. hétfő 00:41,
Lőrinc napja van.

Időjárás

 
JSN Epic is designed by JoomlaShine.com