A koronavírus-járvány okozta bő három hónapnyi kényszerszünet után kezd visszatérni az élet a hazai sportvilágba, s így a MÁV Előre röplabdacsapatainak napi munkájába is. A felnőtt és az utánpótlás-bajnokságok ugyan befejeződtek, azonban a következő szezon tervezése javában zajlik a háttérben. Az előttünk álló szezonban is a női NB I-ben érdekelt MÁV Előre több új játékossal erősítette meg 2020/2021-es keretét. Farkas Mihály vezetőedző egyletéhez csatlakozik Hackl Szilvia, magyar bajnok és kupagyőztes center. A korábban a Gödöllő, az MTK, a TF és a BSE alakulataiban is megfordult röplabdázó utóbbi fővárosi együttesnél ráadásul már dolgozott együtt a jelenlegi fehérvári szakvezetővel.
 
A szerb Iva Durdanovic szintén csatlakozik a Lokihoz. Az utóbbi négy szezont az Amerikai Egyesült Államokbeli South Alabama Egyetem gárdájánál töltő nyitásfogadó ütő új európai kihívásokat keresett, ezért is döntött Székesfehérvár mellett. A 178 cm magas játékos szerb utánpótlás válogatott és felnőtt strandröplabda válogatottsággal is rendelkezik.

Ugyancsak nyitásfogadó ütő Sebestyén Flóra, aki a Békéscsabai RSE-től érkezik. A 183 cm magas magyar korosztályos válogatott játékos mindössze 18 éves, így a jövő nagy reménységei közé tartozik.

A 2020/2021-es játékoskeret még nem végleges, a következő napokban, hetekben további bejelentések várhatóak.

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2020. július 2. csütörtök 23:02,
Ottó napja van.

Időjárás

 
JSN Epic is designed by JoomlaShine.com