Akármennyire is tudta mindenki, hogy a Vidinek "menekülnie" kell a győzelembe a Groupama Arénában a Fradi elleni szuperrangadón, különben szinte már le is mondhat a bajnoki címről, az első félidőben egészen gyengén focizott, sőt, a folytatásban is a Rebrov-gárda akarata érvényesült, 1-0-ra nyert és elhúzott 6 ponttal, ráadásul van két elmaradt találkozója is. Joan Carrillo alakulata csak a legvégén,a  hosszabbításban presszionált úgy, ahogy korábban is kellett volna. A bajnoki arany sorsa tulajdonképpen eldőlt, a tavaly május óta tartó idegenbeli veretlenségét is elbukó MOL Fehérvárnak az ezüstért kell kaparnia.
 
Az első félidőben a várakozásokkal ellentétben a Vidi egyáltalán nem volt kezdeményezőbb, mi több, visszahúzódott és jórészt a védekezéssel volt elfoglalva, ami azért érdekes, mert a fehérvári egylet van lépés hátrányban a bajnoki versenyfutást illetően. Az előzetsen várt agresszív, bátor, támadóbb focinak nyoma sem volt. Gól ugyan ekkor nem esett, ám boksznyelven fogalmazva gyengén állt a lábán a Carrillo-gárda. Nagyjából úgy festett a helyzet, mint a novemberi fehérvári derbin fordított szereposztásban az utolsó félórában, amikor csak Dibusz bravúrjain múlott, hogy nem talált be a Vidi. Itt Kovácsik védett jól, illetve a zöld-fehér támadók voltak pontatlanok.
 
A második félidő elején egy szabadrúgás utáni Elek-fejes adott munkát Dibusznak, majd aztán a kijjebb merészkedő piros-kékeket megkontrázta a hazai egylet, Tokmac bal oldali centerezésébe Juhász beleért, ezzel pont Zubkov elé került, aki közelről a jobb alsóba gurított, 1-0- a Fradinak. Elkerülhető, kissé balszerencsés gól volt, de, hogy a Fradi megérdemelte, ehhez nem férhet kétség. A góltól megérkezett a meccsbe a Vidi, ebben az időszakban 10 perc alatt többet birtokolta a labdát és többet tartózkodott a Fradi térfelén, mint azt megelőzően 51 percig...
 
Carrillo is rájött, hogy kicsit (sőt, sokkal) aktívabbnak kellene lennie csapatának, így totálisan veszélytelen, s a labdákat megtartani képtelen Hodzic helyett csatába dobta Nikolicsot, majd nem sokkal később Milanovot is. Próbálkozott is a vendégsereg, ám a zöld-fehérek nyugodtan focizhattak, s kedvükre kontrázhattak, főleg a bal oldalon - ahonnan a gól előtti szituáció is indult -, így a láthatóan bizonytalan fehérvári védelem nem dőlhetett hátra. Főképp Hangya volt hátul gyengécske, de Stopirának és Eleknek is akadtak hajmeresztő megoldásai. Nikolics és Milanov ide, vagy oda, gyakorlatilag nem volt helyzete a Vidinek. Érkezett az utolsó percekre Futács is. Nem igazán lehet megfejteni, mit akart itt a fehérvári csapat, mert nem volt mire vigyáznia, ennek ellenére nem ment úgy előer, ahogy elvárható lett volna.
 
Aztán a 87. percben Elek buta módon feldöntötte a 16-oson belül a frissen beállt Vargát, így Berke megadta a megadható büntetőt, Eleket pedig második sárgával ki is állította. Kováscik aztán kivédte Isael 11-esét, hogy maradjon némi izgalom. Ekkor már mutatta Carrillo is játékosainak, hogy menjen mindenki előre. Hogy miért most? Majd egyszer biztosan elmondja. Merthogy a hosszabbítás utolsó 3 percében több veszélyt jelentett kapura a Vidi, mint előtte összesen. De hiába jöttek a legvégén a szögletek, ívelések, Futács fejese fölé szállt, s a kapu előtti birkózás is eredménytelennek bizonyult. Összességében teljesen megérdemelten nyert a Feremcváros, a MOL Fehérvárnak pedig össze kell kapnia magát, mert amiről hete óta szól a fáma, hogy egyre támadóbb, egyre gólerősebb lesz a gárda, ennek semmiféke nyoma nincs. Nikolicsnak láthatólag erőnlétileg utol kell érnie magát, s a csapat játékához is hozzá kell szoknia, egyébként Futács formán kavül játszik hónapiok óta, Hodzic pedig betalál ugyan néha, vezeti is a góllövő listát 9 találattal, de egyébként nem sok haszna van a játékából csapatának.
 
A Vidi semmivel sem néz ki jobban, mint novemberben, Marko Nikolics menesztésekor. Ez az, ami a leginkábbb aggasztó lehet a Sóstón. Igazolni még mindig lehet, de itt alapvető és globális javulás kell, nem pedig még 1-2 játékos igazolása, mert csodát ők sem tudnának tenni. Mindazonáltal további versenyhelyzet alakulna ki a keretben, ami hátrányára semmiképpen sem válna a gárdának, amelynek már csak az ezüstérem biztos megszerzése lehet a reális célja, mert azt a mesét már valószínűleg senki sem hiszi el, hogy idén még a Fradi el tudja bukni 6 pontos előnyét két elmaradt meccse mellett...