34-26-ra kikapott Portugáliától a magyar férfi kézilabda-válogatott az Eb-n, így a minden képzeletet felülmúló csoportkörös szereplés, valamint a középdöntőben Szlovénia legyőzése után csúnya pont került az egyébként szép fejezet végére. Az utolsó két meccsére fejben, mentálisan és minden tekintetben összeomlott nemzeti együttesünk, s két olyan ellenféltől kapott ki tükörsimán, amelynek - velünk ellentétben - már nem volt esélye az elődöntőbe jutásra. A svédekkel szemben az utolsó 12 percben nem dobtak gólt a mieink, a portugálok ellen pedig egy hat perces gólcsend jött a hajrában, ami ezen a szinten nem megengedhető. Ezzel eldőlt: nemcsak, hogy az elődöntő marad álom, de az olimpiai selejtezőt érő helyezés is, mivel a legminimálisabb célt, a négy gólnál nem nagyobb különbségű vereséget sem sikerült elérni.
 
Fiatal csapatunk bebizonyította, hogy képes a legmagasabb szinten, ugyanakkor zavarodott amatőrök módjára is játszani. Ennek megfelelően az egyik szemünk sír, a másik nevet. Van jövője ennek a garnitúrának, de ahhoz, hogy Bánhidiék ne ragadjanak le a néha bravúrra képes, de összességében az elit mögött kullogó, a legélesebb kulcsmeccseken látványos összeomlásokat produkáló alakulat besorolásánál, a mostani Eb-n látott pozitívumokra építkezve, azokat még tovább fejlesztve, kiemelten - mert egyértelműen itt volt baj a végén - a mentális és fizikai felkészítésre még nagyobb hangsúlyt helyezve kell tovább haladni. Kicsit keserű a szánk íze a vége miatt, de ami szép volt, az oroszok, az izlandiak és a szlovénok legyőzése, valamint a dánok elleni döntetlen mindenképpen kalapemelést érdemel!

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2020. február 23. vasárnap 08:56,
Alfréd napja van.

Időjárás

 
JSN Epic is designed by JoomlaShine.com