Harmadik középdöntős mérkőzésén második vereségét szenvedte el a magyar férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon, Svédországban. A mieink 48 percig fej-fej mellett haladtak és 18-18-ra álltak a pont nélkül álló házigazdák ellen, ám egy elképesztő rövidzárlat jött a végén, az utolsó 12 percben nem dobtak gólt a mieink, míg a svédek hatot, így 24-18-ra győztek. Fejben és koncentrációban szétesett együttesünk produkciója, s fizikálisan is a korábbiaknál fáradtabbnak tűntek Bánhidiék, pedig a szintén nagyon bizonytalan "három koronások" simán verhetők lennek volna. Ennek ellenére, amennyiben holnap legalább döntetlenre végzünk Portugália ellen, minimum az 5. helyért játszhatunk, ami egyben olimpiai selejtezőt is érne.
 
Győzelmünk és a szlovénok veresége a csoportfavorit norvégok ellen pedig az elődöntőbe jutást eredményezné, ami a "mesebeli" kategória volna ennek a fiatal csapatnak. Amennyiben az oroszok, a dánok, az izlandiak és a szlovénok elleni produkciót húzzák elő Gulyás István szövetségi kapitány fiai, akkor meg kell, hogy legyen a siker, amennyiben viszont a mait, akkor nem sok sansz lesz rá. Az minden esetre nem a pozitív előjeleket gyarapítja, hogy most nincs két nap pihenő a meccs előtt, sőt, még egy sem, mivel a mai találkozó vége (22.15) és a holnapi Portugália elleni kezdés (16.00) között nincs 18 óra sem, így a fizikai és mentális fáradtságot kipihenni szinte lehetetlen.

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2020. február 23. vasárnap 08:37,
Alfréd napja van.

Időjárás

 
JSN Epic is designed by JoomlaShine.com