Az alapszakasz véghajrájában minden megszerzett pontnak jelentősége van a Hydro Fehérvár AV19 jégkorong csapata számára. Ennek ellenére éppen akkor került újabb gödörbe, amikor a legjobban kellenének a győzelmek, a legutóbbi hat találkozójából ötöt elbukott, így már nem maradt reális esélye előrelépni a 9. helyről, ami azt jelenti, hogy a középszakaszra nem fog sok bónuszpontot magával vinni, ami komoly lépéshátrány lesz az előtte végző három csapattal szemben. azaz nagyon nehéz lesz megcsípni a rájátszást érő pozíciókat. Pénteken este Villachban, az egyik közvetlen rivális otthonában volt jelenése Hannu Jarvenpaa alakulatának, amely nagy csatában, szétlövésbe torkolló összecsapáson kapott ki 6-5-re, így 1 ponttal gazdagodott, ami ez esetben nem ér sokat.
 
Pedig már 4-2-re és 5-3-ra is vezetett a Volán (Sarauer (2), Szabó B., Szita, Stipsicz 1-1 gól) , ám a hajrában egyenlítettek a karintiaiak, akik a büntetőknél is jobban koncentráltak. A folytatásban persze lehet még nagy szerencsével feljebb kúszni a tabellán, ám ehhez már nem lesz elég behúzni a hátralévő három hazai meccset a Dornbirn, a Klagenfurt és a Salzburg ellen, ám ha ez az önmagában nagy bravúr össze is jönne, a Graznak és a Villachnak közben el kellene veszítenie a hátralévő hat találkozójából legalább négyet. Valljuk be, az esély erre nem sokkal több a nullánál.