Fél tucat székesfehérvári (a MOL Vidi FC négyszeresen is!) érintett Az Év Sportolója 2018 szavazáson. A magyar bajnoki címvédő Vidi júniustól decemberig parádésan menetelt a Bajnokok Ligája selejtezőkben, majd az Európa-liga csoportkörében, hajszállal maradt le az egyenes kieséses szakaszba való továbbjutásról. Az Év Csapata (hagyományos csapatsportágak) 10 jelöltje között méltán kapott helyet Marko Nikolics alakulata. A szerb vezetőedző maga is jelölt, értelemszerűen ő az edzők között érdekelt a TOP 10-ben, ahová a játékosok listáján ketten is bekerültek: Juhász Roland és Loic Nego egyaránt sportága legjobbja lehet a sportújságírók voksolása alapján. Fehérváriként ott van még a jelöltek között az öttusa világbajnok Kovács Sarolta és a VK-győztes Alekszejev Tamara, akik a 2018-ban Eb-aranyérmes magyar csapat tagjaként az egyéni sportágak csapatversenyének listájára került fel, Földházi Zsófia társaságában.
 
 
A MSÚSZ (Magyar Sportújságírók Szövetsége) tagjai 61. alkalommal voksolhatnak. Az ünnepélyes díjátadó gálára február 14-én, 20.00 órakor a Nemzeti Színházban kerül majd sor. Az esemény beharangozó sajtótájékoztatója február 4-én, csütörtökön 11.00 órakor lesz szintén a Nemzeti Színházban, ahol a szervezők - a sorrend megjelölése nélkül -, ABC-rendben ismertetik, hogy az egyes kategóriákban kik kerültek az első három közé.

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2019. március 23. szombat 07:53,
Emőke napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.