A székesfehérvári Vörösmarty Színház értesíti a közönséget, hogy elmarad a 2014. január 26-ai, azaz ma esti „Bor, mámor, szerelem” című előadás Buch Tibor színművész betegsége miatt. A program új időpontjáról és a jegyek visszaváltási lehetőségéről jövő héten adnak tájékoztatást. A teátrum vezetősége ezúton is köszöni a közönség megértését - áll a színház közleményében.

Azt nem tudni, hogy később műsorra tűzi-e a teátrum a darabot.

 

Február 8-án és 25-én 19 órakor egy világszerte népszerű monodrámát láthat a Spinoza színház közönsége Budapesten a Dob utcában. Az Emberi hang, Cocteau műve a ’30-as évek Párizsába röpít, ahol egy telefonbeszélgetésnek lehetünk fültanúi. A neve sincs Nő, aki lehet akár 20 éves vagy 80, telefonon beszélget a soha nem hallható Férfival. Egyszerre zokog és nevet, olykor suttog, halkan és tettetett higgadtsággal mormog a kagylóba, vagy dühösen félrehajítja azt.

Bővebben: Emberi hang a Spinozában

Adományozó Sport Estet tartanak 2014. február 5-én (szerdán) 17.00 órai kezdettel Móron az Erzsébet téri Művelődési Házban a SAPA Fehérvár AV 19 (korábban Alba Volán) egykori kiváló játékosa, a tragikus körülmények között elhunyt Ifj. Ocskay Gábor emlékére és tiszteletére. A résztvevők anyagilag is hozzájárulhanak a remek sportolóról készült szobor elkészítésének költségeihez.

Bővebben: Ocskay-szoborra gyűjtenek

A szervezők szerint drámai thriller, igazi krimi vár azokra, akik ellátogatnak Gárdonyba a Nemzedékek Házába január 22-én szerdán este. A helyi Fészek Színház érdekesnek tűnő előadása 18 órakor kezdődik majd Cziczó Attila rendezésében.

Bővebben: Színpadi krimi Gárdonyban

Január 18-19-én a székesfehérvári Novotelben kerül megrendezésre immár 10. alkalommal az egyre népszerűbb Eskövő kiállítás. A székesfehérvári eseményen a főszerep a mennyegzőé, a kellékeké, ruháké, a körítésé, szóval minden lesz ami egy esküvőhöz kell. A program szombaton és vasárnap egyaránt délelőtt 10 órától délután 18 óráig tart.

Bővebben: Főszerepben a mennyegző

74. oldal / 74

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2018. október 16. kedd 09:25,
Gál napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.